1944 nyarán új propagandaplakát jelent meg a falakon. Egy amerikai bombázó, egy felrobbant játék baba és egy csonkolt kezű kislány volt rajta, valamint a szöveg: „Én is hadicél vagyok?” Arra figyelmeztetett, hogy az amerikaiak robbanó játékokat szórnak le repülőgépekről a nagyvárosok felett. A plakátot Szennik György tervezte, Págerék kislánya, Juliska volt a modell. A Magyar Ünnep című újságban kép is megjelent, ahogy a művész papírra skicceli a kislányt. Páger utólag azt állította, a felesége ötlete volt, nem tudott a dologról – csak akkor szembesült vele, amikor az utcán látta a plakátokat. (Szenniket – egyéb ügyei miatt is – 1945-ben tíz évre ítélte a Népbíróság, amelyet később hét évre csökkentettek.)
Hogy mit csinált és mit nem csinált Páger Antal ezekben az időkben, azt nehéz ma már összerakni. Gáspár Margit azt mesélte, hogy a Belvárosi Kávéházban Páger elzavarta az asztala mellől Gárdonyi Lajost azzal, hogy „bocsáss meg, de én zsidóval nem ülök le”. Molnár Gál Péter azt írta róla 1988-as, A Páger-ügy című könyvében, hogy színészkollégáját, a még Szegeden megismert Nagy Györgyöt Tamás utcai villájában bújtatta az üldözések elől. Maga Páger úgy emlékezett, hogy több zsidó barátját is mentette, köztük Zágon András doktort, aki két lányát segítette a világra.
1944. augusztus 20-án Páger Antal előhozta villája garázsából a Buickot, bepakolta a családját, és otthagyta az egyre veszélyesebb Budapestet. A személyzetet kifizette január elsejéig. Megmondta nekik, ha bajok lesznek, el kell hagyni a házat. Az osztrák határhoz mentek, a Vas megyei Pornóapátiba, dadájuk sógorához. Egy erdészházban laktak, Páger innen járt vendégszerepelni Szombathelyre, Győrbe, Sopronba. És várt, hogy mi fog történni. „Kitűztem: én el nem hagyom az országot, csak utolsónak. Legalább magam előtt igazoljam magamat, a lelkemben, hogy utolsónak lépem át a határt, mert innen el kell menni.”
Pornóapátiban megkeresték, és közölték vele, hogy a német állam a Nyugatra menekült magyar és egyéb művészekkel, zenészekkel, színészekkel együtt vendégül látja Hofgasteinben, ahol ragyogó ellátásban lesz részük. „Azt mondtam: szó sem lehet róla, én a német államnak nem lehetek a vendége. Menjen, aki akar. Alászolgája! Elmentek.”
Az osztrák, illetve akkor még német határ kétszáz lépésre volt az erdészháztól. 1945 húsvétján az oroszok bejöttek a falu egyik végén, Págerék kimentek a másikon. Az erdész még hajnalban telerakta a kocsit oldalassal, sonkával.
De a művész úrnak előtte volt még egy útja Pestre.
1944 novemberében csörgött a telefon az erdészházban. Egy tiszt volt a vonal végén a katonai parancsnokságtól, Páger Antalt kereste. Hogy Szálasi parancsára másnap jelenjen meg a királyi Várban. A párton kívüli értelmiségieknek fog beszélni a nemzetvezető a hungarizmus céljairól. Kocsit küldenek érte.
Páger másnap felment Budapestre. A Várban Kiss Ferenc várta. Tőle tudták a címét is Szálasiék.
„Fölmentem a többivel együtt. Egy nagy terem. Márványterem. Elkezd beszélni Szálasi az ő nyelvén. Volt ott gyepű, volt ott minden. Hungarizmus ide-oda. Velem együtt meg akarta győzni a hallgatóságot, hogy országépítésről van szó. Közben lerombolják az országot. Vége van a beszédnek. Szálasi megindul a széksorok között. Ott ültem egyedül az utolsó sorban. Odajön Szálasi. Megfogja a vállamat, azt mondja: Köszönöm, hogy eljött. Mondom: Hát hívatott. Mit csinál az ember ilyenkor kínjában? Ha ezt hanggal veszik fel, akkor ebből semmi baj nem származik, de hangtalanul vették föl. És ez pedig szórul szóra így történt, esküszöm. Mondja: Nem szívesen jött? Mondom: Nézze, kérem, Vecsésen szólnak az ágyúk, mi zavarhat engem?! Ez még mosolyogva ment. Én kínomban. Ő kedves akart lenni hozzám. Azt mondja: Emlékszik, az öltözőjében nem hagyta lefotografálni magát. Nem volt kívánatos akkor ez. És most? Most majd jól agyba-főbe fotografálnak bennünket. Zavarja? Mi zavarhat engem, uram? Én ide soha többé nem jövök vissza, jó estét!”
Volt, aki erre az értelmiségi gyűlésre nem akart elmenni. Dohnányi Ernő például beteget jelentetett. Géppisztolyos pártkatonák mentek a 67 éves zeneszerzőért. Zathureczky Ede és Nádasdy Kálmán is ott voltak – ők gyorsan kimentek a vécére, hogy ne szerepeljenek a híradóban.
A megpakolt Buickkal épp valahol Ausztriában jártak, amikor egy palota előtt rákiáltott egy régi barátja, Ember Nándor zongoraművész. „Téni, te vagy az? Hát itt élünk. Te, Téni, gyere, van egy szoba fönntartva neked. Tudtuk, hogy végül is jössz.”
Páger nem akart menni. Megkérdezte, melyik a legrohadtabb, legzüllöttebb szálloda a városban. „Az Altercos. De nem a te nívód, Ténikém.” „Nincs már nívónk” – felelte a színész.
Págerék három szobát kértek. Az osztrák szállodásnő egyet sem akart adni. Páger kiment a Buickhoz, kivett a csomagtartóból egy nyolckilós sonkát. A környéken nem volt már ennivaló sehol. Bevitte, letette a pultra. Meglett a szoba.
Aztán bejöttek az amerikaiak. Páger Antalt 1945 nyarán letartóztatta az amerikai katonai rendőrség. De csak egyetlen napot töltött fogva, kihallgatása után elengedték.
Biztonságos távolban a határtól, Innsbruck környékén, Seefeldben telepedtek le. Eladogatta magával hozott értékeit. Közben várt, és hallgatta, olvasta a híreket. Hogy összes filmjét tiltólistára tették. Hogy börtönbe került Fedák Sári és Kiss Ferenc, távollétében elítélték Szeleczkyt, keresik a Muráti–Vaszary házaspárt, örökre eltiltották Mihályffy Bélát. Folyik a nyomozás az Őrségváltás című film miatt is, tanúként már kihallgatták Makláry Zoltánt és Ladomerszky Margitot.
„Páger Antal bűnlajstroma készül a népügyészségen – harsogta a Képes Figyelő. – Új vádirat alapján kérik ki a fasiszta írókat és színészeket. Páger Antal a filmjeivel szélsőjobboldali propagandát fejtett ki, háborúra uszított, népügyészségi lajstromszáma 3874.”
Kiss Manyit és Dayka Margitot egyéves szilenciumra ítélték csak azért, mert katonáknak játszottak a frontszínházban. Róla pedig olyan híradófelvétel készült, amint kezet fog Szálasival a Várban.
„Gondolj csak vissza egy kicsit, és rá fogsz jönni, hogy mi történt volna velem, ha ott maradok, és a mendemondákkal felheccelt zsidók kezére kerülök! Olvastam én mindent. Hogy tehenészetem volt Bajorban zsidó vagyonból. Hogy Alfa Romeo kocsimon pendlizek Svejc és Ausztria között, és zsidóktól rabolt ékszerekkel seftelek. Hogy Rózsahegyi Kálmánt kizavartam a Nemzeti Színházból, hogy ugyanannak a színháznak az erkélyéről ordítottam, hogy zsidó ide többé nem teszi be a lábát. Mellesleg megjegyzem, hogy én valóban sohasem tettem be a lábamat a Nemzetibe, és ma sem tudom, hogy van-e erkélye nemzetünk eme dicső színházának. Na és hol volt már akkortájt az Alfa! Buick kocsimat éppen akkor rabolta el tőlem a badgasteini CIC főnöke, egy délceg amerikai kapitány” – írta makói barátjának egy levélben 1955-ben.
Páger úgy döntött, nem áll pártbíróság elé. „Nincs tisztáznivalóm. Azazhogy van. S amint lesz független magyar bíróság, én magam kérek vizsgálatot. Biztos értesülést kaptam, hogy már kész a jegyzőkönyv, tehát a saját vallomásom vár. Csak alá kell írnom. Nem szeretek autogramot adni” – nyilatkozta 1948 őszén.
Persze ezt már nem magyarországi újságnak, hanem a Buenos Aires-i Magyar Út riporterének.
Nem tudhatta még akkor, hogy nem fogják bíróság elé állítani, még távollétében sem. Ugyanúgy megússza, ahogy a Muráti–Vaszary házaspár is. Nem gyűlt össze elegendő nyomozati anyag ellenük.
Páger Antal családjával együtt 1948. január végén érkezett Argentínába a Desirade nevű francia hajóval. Az itthoni Haladás című lap így tudósította az eseményről olvasóit: „A hírhedt nyilas színészt néhány háborús bűnös kollégája várta a kikötőben. Színházat akarnak alapítani – megtehetik, ha meg tudnak birkózni a túlnyomóan demokratikus többségű magyar kolónia bojkottjával és felháborodásával.”
A színész fél év múlva már a Magyar Színjátszó Társaságban játszott Komár Júlia, Hajmássy Miklós, Szilassy László, Eszenyi Olga, Szeleczky Zita és Vaszary Piri társaságában. Argentína, Brazília és Uruguay magyar kolóniáit járták Vaszary-, Herczeg-, Kerecsendi Kiss-, Gárdonyi-darabokkal, klasszikusokkal és vígjátékokkal. Páger 1951-ben az argentin állampolgárságot is megkapta.
A kezdeti lendület 1954 körül megtört. A kinti magyarok nem tudták eltartani a társulatot, a csapat felbomlott, szétszéledt. Páger festeni kezdett, képeit főleg magyarok vásárolták. Emlékiratain is dolgozott. A Buenos Aires-i magyar követség titkára pedig elkezdett tárgyalásokat folytatni vele.
„Én a kisemberek színésze vagyok. Engem a kisemberek értenek meg igazán. A gyárban a munkások elém álltak, nem üdvözöltek, nem felköszönteni jöttek: megköszönték, hogy ezt a filmet csináltam. Ők megértenek engem, és én megértem őket” – nyilatkozta még 1938-ban A miniszter barátja kapcsán. „Mezítlábos korom óta bennem élő szociális érzékenységemmel oda merészeltem állni a társadalmi mélységekben maradt paraszt- és munkásosztály, vagyis a fajtám mellé. Művészetemmel izzó felkiáltójeleket akartam mutatni. Tudom jól, hogy a népi vonal, amelyen állottam, nem jár elvileg nagyon messze a kommunizmustól” – fogalmazott egy barátjának írt levelében.
És ezt nem csak ő gondolta így. Kállai Gyula kulturális miniszterhelyettes kilencpontos hazatérési ajánlatot tett neki.
1953 után megváltozott az irányvonal. Sztálin meghalt, Rákosi kegyvesztett lett, Recsket bezárták. Az új kormányprogram hitelesítésére szükség volt valami nagy visszatérőre is. Akinek hazahívása gyengíti a magyar emigrációt, és akit talán mások is követnek. És az egész világ látná, hogy az új rendszer mennyire demokratikus és befogadó. Nem Páger volt az egyetlen jelölt. Márai Sándor és Karády Katalin hazahívása is szóba került. Máraival tárgyalások is folytak, az író azonban határozottan elzárkózott az alkutól. Karádynak pedig nem volt már igazán súlya ekkor.
Págernek megvoltak a maga feltételei: teljes büntetlenséget kért, hogy újra filmezhessen, és hogy kapja vissza az ostromkor megsérült villáját. Amelyet állítsanak is helyre államköltségen. A villának egyetlen lakható szobája volt, ezt Balázs Béla özvegyének utalta ki a háború után az Elhagyott Javak Kormánybiztossága. Őt ki kellett tenni innen. Amíg a villa elkészül, biztosítsanak neki szobát a Gellért Szállóban. És ne kelljen belépnie a pártba. Azt ígérték, megkapja, amit kér.
Páger 1956 augusztusában érkezett meg Budapestre. Az érkezése előtti éjszakát Bécsben töltötte. Még ott is próbálták lebeszélni arról, hogy hazamenjen. Ne csináljon hülyeséget, ezeknél nincs törvény, nem számít az adott szó, a határon leszedik a vonatról, és viszik egyenesen a börtönbe, argentin útlevél ide vagy oda. A színész egész éjszaka nem aludt. Másnap mégis felszállt a Budapestre tartó vonatra. Hegyeshalomnál a tiszt sokáig vizsgálta az argentin útlevelet. Páger arcába nézett, aztán az útlevélre, és megint vissza – majd eltűnt az okmánnyal együtt. A percek óráknak tűntek. Aztán a határőr visszajött. Benyomta a pecsétet az útlevélbe, átnyújtotta és elment.
Amikor a Keleti pályaudvaron kiszállt, senki nem fogadta. Nem kérdezték, kicsoda. Beült egy taxiba, a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon át a Gellért Szállóba vitette magát. A hotelban már tudtak róla, a szobája készen várta.
Augusztus végén sajtótájékoztatót tartott az újságíró-szövetségben. Beszélt argentínai életéről, és elmondta, hogy elkövetett hibáit munkával szeretné jóvátenni. Kényes kérdéseket nem kapott. Nem mindenki örült annak, hogy újra itthon van. Akadtak színészkollégák, akik tiltakoztak, sztrájkkal is fenyegetőztek. Aztán hamarosan már nem lett olyan érdekes a Páger-ügy.
Két hónap múlva ugyanis kitört a forradalom.
Páger nem mozdult ki a Gellért Szállóból. Kivárt. Megkeresték sokan, de figyelt, hogy ne keveredjen bele semmibe. A harcok aztán elmúltak, Páger végre elkezdhette, amiért jött.
A Vígszínház, akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színháza szerződtette. Páger egykori sikerdarabjában, a Földindulásban szeretett volna először a közönség elé állni. Az igazgató meggyőzte, jobb, ha nem főszereppel kezd. Molnár Ferenc A hattyú című darabjának trónörökösét osztotta rá a rendező.
A bemutató hetében megjelent a Ludas Matyiban egy karikatúra. Az 1939-ben a nácik miatt Amerikába emigrált szerző, Molnár Ferenc és a ’45-ben az oroszok elől menekülő Páger Antal beszélget a körúton, A hattyú plakátja alatt. „Gondolta volna maga azt, Páger, hogy 1957-ben Budapesten találkozunk?” – volt a képaláírás.
Mindenki nagyon készült a premierre. Magyar Bálint igazgató a régi, békebeli Vígszínház elegáns miliőjét kívánta megidézni, a meghívókra az is rákerült, hogy „megjelenés esti öltözetben”. A színház közben sorra kapta a fenyegető leveleket. Hogy a nyilas Págert lekergetik majd a színpadról. Ezekről igyekeztek nem szólni a színésznek, de teljesen titokban nem lehetett tartani. Idegesen kezdődtek a próbák. De Páger profi volt, mint mindig. Próbálta oldani a feszültséget. Néha még viccelődött is. „Jó, akkor én most itt jobbra disszidálok” – mondta egy rendezői instrukcióra.
1957. március 16-án volt a bemutató. A közönség valóban kiöltözve, szmokingban, estélyi ruhában jelent meg. Ott ült az első sorok egyikében Mezey Mária és több más régi kolléga is. Páger a végszóra várt a függöny mögött. Amikor az ügyelő intett neki, hogy készüljön, mert ő következik, odasúgta a dramaturgnak: „Most jön, ami még nem volt. Búcsúzz el tőlem, lehet, hogy pár másodperc múlva golyót kapok.”
Amikor kilépett a színpadra, hatalmas dördülés fogadta. A tapsoló tenyerek adták ki a hangot.
Ezután csaknem száz filmben és színdarabban szerepelt, szovjet őrnagyot is alakított Alexander Stein Hotel Astoria című drámájában. Az Utószezon című filmben pedig egy, a vészkorszakban zsidókat bejelentő gyógyszerészsegédet, akiben az Eichmann-per idején feltámad a lelkiismeret-furdalás.
A film 1976-ban a velencei filmfesztiválon is szerepelt. Itt történt egy kisebbfajta botrány. A nemzetközi zsűri tagja, Susan Sontag amerikai írónő/humánaktivista bojkottot szervezett, mert a magyar delegációban helyet kapott egy háborús bűnös is. A magyar sajtó nem számolt be az esetről.
A Pacsirta című filmben az időközben szintén rehabilitált Kiss Ferenccel játszik. A Keménykalap és krumpliorrban pedig azzal az Alfonzóval nevetteti a gyerekeket, aki 1944-ben még munkaszolgálatos gettólakó volt.
Felesége, Komár Júlia Argentínában maradt a nagyobbik lányukkal. Páger itthon harmadszor is megnősült, a nála kilenc évvel fiatalabb Szilágyi Beát, a Színházművészeti Szövetség főtitkárát vette el. Azt a nőt, aki 1956-ban még színészsztrájkot szervezett ellene. 1963-ban Cannes-ban, 1976-ban Velencében kapta meg a legjobb férfi színész díját a Pacsirtában, illetve az Utószezonban nyújtott alakításáért. 1963-ban kiváló művész lett, két év múlva Kossuth-díjas.
„Máig a gyűlölet és a szeretet kettős tüzében élek – nyilatkozta 1982 tavaszán egy Népszabadság-interjúban. – Tévedéseimet felnagyították, kitalált rágalmakkal, hazugságokkal vegyítették, ezt mindmáig púpként hordom a hátamon. A teljes igazság felfedéséhez segítségre volna szükségem. Én megtettem az önvizsgálatot – vallomásomat egy magnószalag őrzi. Úgy rendelkeztem, hogy csak a halálom után hozhatják nyilvánosságra.”
1986. december 14-én otthon készült az esti előadásra. Ebéd után szólt feleségének, hogy nem érzi jól magát. Felment a láza, orvos jött hozzá, le kellett mondania a szereplést. Mentő vitte a Kútvölgyi kórházba. Egy órával később Páger Antal nem volt többé.
1. rész: A matrózblúzos naiva – Turay Ida története
2. rész: A méltóságos úr – Kiss Ferenc története
3. rész: A bujdosó lány – Mezey Mária története
Következik: Kirúgni, fasiszta! – Major Tamás története
