1956 augusztusában az MTI kiadott egy rövid közleményt: „A háborús események következtében külföldre távozott Páger Antal a napokban Budapestre érkezett. Szombaton újságírók előtt beszámolt hazatérése körülményeiről, terveiről. Mint elmondotta, kereken tizenkét esztendőt töltött külföldön, ebből az utóbbi kilenc évet Argentínában, Buenos Airesben. Először festészettel próbálkozott, majd egy, az ott élő magyarokból álló színtársulat vezetője lett. A társulat tagjai közé tartozott Vaszary Piroska, Eszenyi Olga, Hajmássy Miklós és mások. Terveiről szólva elmondotta: elsősorban – ha mód van rá – filmben vállalna szívesen szerepet, s ha a filmezés engedi, színpadra is lépne. Családja – felesége és két leánya – még Argentínában maradt, de ők is hazatérnek majd.”
Egyes lapok szó szerint átvették a közleményt, mások csak egysoros hírben tájékoztatták olvasóikat. Volt olyan is, amelyik semmit nem írt. Páger Antal hazatérése tizenkét évvel a háború után is kényes ügy volt.
De kezdjük a történetet az elejéről.
Páger Antal 1919. április 21-én lépett először színpadra. Szülővárosában, Makón, egy vöröskatona-toborzó napon. Két héttel korábban Budapesten volt hasonló rendezvény, ott Fedák Sári agitálta az embereket a seregbe. A primadonnát Szamuely rendelte ki a Népligetbe, a fiatal, műkedvelő színészt egy népbiztos ismerőse beszélte rá a szereplésre. Zavaros idők jártak, a proletárdiktatúrának szüksége volt mindenkire. Katonákra, színészekre, sztárokra és amatőrökre egyaránt.
A Tanácsköztársaság négy hónap múlva elbukott. Páger Antal karrierje pedig elindult.
1920 elején a székesfehérvári színház szerződtette. A fiatal, tehetséges táncoskomikus két év alatt kinőtte a helyet. Kecskemét, Pécs és Nagyvárad következett. Pár év múlva már kapkodtak a színházak a vidéki csillagért, aki úgy licitálta feljebb a gázsiját, ahogy nőtt a népszerűsége. 1926-ban a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette. Kiváló társulat jött össze, Jávor Pál, Bilicsi Tivadar, Dayka Margit és Rajz János is itt koptatta a deszkákat. El is csábított mindenkit Budapest.
Páger Antal 1931-ben került a fővárosba. Az Andrássy Úti Színház volt az első állomás, majd a Magyar Színház következett, de fellépett a Budai Színkörben, a Művész és a Belvárosi Színházban is. 1937-ben már horribilis gázsiért szerződteti a Vígszínház, 250 pengőt kap egy estére. Hogy mennyi pénz volt ez? 1936 egyik legnagyobb slágerének szövege úgy szólt, hogy „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel”. Felfedezik maguknak a filmesek is. 1932-ben debütál a Piri mindent tud című filmben. 1941-ben tíz bemutatója van. Legalább akkora sztár, mint Jávor Pál. Talán még egy kicsit nagyobb is.
Míg Jávort a külseje beskatulyázta, Páger jóval sokoldalúbb volt. Ha kellett, pofonokat osztott és poharakat tört, ha kellett, táncolt és énekelt. Fölényes magabiztossággal alakított minden figurát, legyen zsellér vagy földbirtokos, úr vagy paraszt, ligeti vagány vagy önérzetes férj. Kifogástalan volt frakkban és ködmönben is. Amikor kasszafúrót alakított egy vígszínházi darabban, felbérelt egy igazi bűnözőt, tőle vett órákat esténként 4 pengőért. Parasztszerepére úgy készült, hogy kiment a Teleki térre a napszámra váró kubikosok közé. Az egyiket rábeszélte, adja el neki a ruháját. A zsíros, foltos gúnyát nem mosatta ki, csak a fertőtlenítőbe küldte, úgy vette fel. A színészkedés mellett rendezőként, forgatókönyvíróként és filmproducerként is kipróbálta magát.
Páger Antal mindent tudott, és meg is kérte az árát. Zseniális kereskedő volt. Csillagászati gázsijából engedett, ha szerepet kap a filmben a felesége, Komár Júlia is.
„Luxuséletet élek, épül a villám, Kozma Lajos rendezte be, mindenem megvan – nyilatkozta egy hetilapnak. – De én most is csak a cipőfűzőnek tudok örülni. Mert a cipő a csizmadia-hivatalszolga fiát, Páger Ténit juttatja eszembe. Végigdolgoztam az egész gyermekkoromat, hogy legyen ruhám, tandíjam, hogy le tudjak érettségizni” – tette hozzá.
A színészeten kívül egy szenvedélye volt: az autók.
„Páger új autót vett. A színész világéletében szerelmese volt az országútnak és a rohanásnak. Szegedi színészkedése idején az igazgatója egy alkalommal csak úgy tudta visszatartani a társulatnál, hogy ajándékképpen meglepte egy automobillal. Új autója valóságos csoda: izgalmasan szép az alakja, 160 kilométeres sebességgel minden megerőltetés nélkül tud szaladni, azonkívül az érzékeny motornak szíve, lelke, sőt esze is van. A kocsit nemsokára kiállítják, és a színész csak azután veszi át. Az autó ára Különben ezt nem mondom el maguknak, de higgyék meg: gyönyörű kis villát lehet már kapni ezért az összegért” – lelkendezett a Színházi Élet 1938-ban.
„Alulról jöttem, mezítláb indultam a makói Szent János térről, keményen dolgoztam az iskoláim elvégzése közben, és rendületlenül hittem, hogy valahová el fogok jutni” – nyilatkozta az Egyedül Vagyunk című nyilas lapnak 1942-ben.
1939-ben forgatta a Békeffi István forgatókönyvéből készült, A miniszter barátja című filmet. Egy állástalan vegyészmérnököt alakít, aki egyszer véletlenül egy kölcsönkért frakkban a miniszter mellé kerül egy fotózáson. Közös képen szerepelnek, és innentől mindenki azt hiszi, ő a miniszter barátja. Az estély villámgyorsan elindítja karrierjét.
Páger Antalnak Svábhegyen Imrédy Béla miniszterelnök volt a kertszomszédja. A színész jó kapcsolatot tartott jobboldali politikusokkal, villája előtt egyre gyakrabban álltak meg miniszteri gépkocsik. A politika rátelepedett, kihasználta népszerűségét. Páger pedig hagyta. De legalábbis nem tiltakozott.
Pesten úgy terjedt a pletyka, hogy Págernénak viszonya van Imrédy miniszterelnökkel. Igaz, beszélték azt is, hogy a későbbi nyilas belügyminiszter, vitéz Endre László az asszony szeretője. De hírbe hozták a belügyi államtitkár Baky Lászlóval is. Hogy a szóbeszédnek volt-e alapja, nem tudni. Egy biztos, mindhárom politikust 1946-ban végezték ki.
A miniszter barátja szórakoztató játékfilm volt. De Páger 1939 után már egyre komolyabb darabokban játszott, mint például a Földindulás, a Bors István vagy a Harmincadik. Komor hangvételű, társadalmi problémákat feszegető filmek. 1942-ben három új és nagy sikerű problémafilmet mutattak be a mozik: a Dr. Kovács Istvánt, a Szerető fia, Pétert és az Őrségváltást. Mindegyiknek Páger volt a főszereplője. A Szerető fia, Pétert a premier után nem sokkal betiltották, mondván, osztályellentéteket szít. A Dr. Kovács István – amelyben Páger pofon vág egy úri jampecet – csak úgy kerülhetett a mozikba, hogy Páger személyesen járt el báró Wlassics Gyula államtitkárnál. Míg az 1941-ben készült, Harmincadik című filmbe bele lehetett érezni némi zsidózást, ha valaki nagyon akarta, a „magyarság belső honfoglalását tárgyaló legújabb jobboldali film”, az Őrségváltás már tulajdonképpen antiszemita propaganda volt. Úgy hírlik, nem Páger lett volna a főszereplő. Csak az eredetileg felkért Tímár József, majd Ajtay Andor is visszaadta a forgatókönyvet. Illetve egész pontosan az egyikük leköpte, a másik széttépte. Páger eljátszotta a szerepet legjobb tudása szerint. Azt mondta, azért, mert szerződése volt a producerrel. Ahogy elvállalta a filmet Csortos Gyula, Ladomerszky Margit vagy Hídvéghy Valéria is.
Amikor az Őrségváltás ment a mozikban, egyes jeleneteknél tapsviharban tört ki a közönség. Olvasói leveleket kaptak az újságok, hogy minél több ilyen filmre van szükség, és a főszerepet minden esetben Págernek kell játszania.
A leghangosabban a nyilas sajtó lelkendezett. „Dr. Kovács István alakját valóban a te testedre szabták, hiszen te is szegény sorsból, népi környezetből kerültél föl a magyar színjátszás élére. Olyanféle alföldi otthonból, ahonnan Petőfi és Arany is jöttek a múlt században. Megfigyelted-e a közönségedet a film pergése alatt? Ülj be, és nézd meg őket egyszer. Hogy szakad föl belőlük az ujjongás. Mintha mind éreznék, itt ma nem magának a filmnek kell tapsolni, hanem annak a néhány nagy társadalmi igazságnak, amely szakadozottan, kendőzötten, sokszor nagyon is átszépítve, sokszor szörnyen eltorzítva belőle kiharsan” – írta Oláh György, az Egyedül Vagyunk alapítója, főszerkesztője. (Oláh 1945-ban a nyilas parlamenttel együtt menekült Németországba, majd Olaszországon keresztül Argentínába.)
Páger Antalból mindenki akart magának egy darabot – Szálasi Ferenc is úgy érezte, találkoznia kell a színésszel.
„’42-ben ment a Magyar Színházban az én rendezésem alatt egy darab, aminek az volt a címe: Az első. Egy asztalost játszottam benne. Nagy siker volt. Zsiga, az öltöztető szabóm egyik előadáson berobban hozzám. Azt mondja: Itt van Szálasi egy csomó nyilassal. Mit csináljak? Beengedhetem őket? Mit akarnak? Gratulálni. Gratulálni bárkit be lehet engedni. Engedje be! Beengedte. Akkor láttam először Szálasit. Azt mondta: Kitartás! Azt mondtam: Jó estét! Hát el vagyok ragadtatva! Maga milyen óriási művész! Köszönöm – de láttam, kibontanak egy fényképezőgépet. Szálasi odaállt mellém, és átfogta a vállamat. Mondom: Fotó nem lesz, kérem! Úgy látszik, a rágalmak nála is hatottak. Azt hitte, én már szőröstül-bőröstül a szélsőjobboldalon állok. Mondom: Nem, uram! Nem lesz fotó – és kibontottam magamat. Nem, eleget baszogat engem a baloldali sajtó, még az hiányzik, hogy a maga lapjában megjelenjek így, karöltve. Nem, kérem! Ide gratulálni bárki jöhet. És akkor mondtam egy zsidó politikusnak a nevét, az is jöhet, mindenki jöhet” – emlékezett vissza a színész egy riportban a hetvenes években.
1942-ben még hét filmben játszik, a következő évben háromban, 1944-ben két premierje van. Politikai, propaganda- vagy problémafilmek nincsenek köztük.„Párttag nem voltam, még csak közel sem mentem párthoz. A pártok jöttek felém. Ez is, az is. Mert nagyon népszerű színész voltam. Nekik volt fontos, hogy viselkedjenek. Például a baloldali lapok támadtak, oktalanul. A jobboldali lapok akkor megvédtek. Kaptam névtelen leveleket sorban. Ön Szálasi barátja, maga rohadt. Kaptam a nyilasoktól levelet, hogy művész úr, ön zsidókkal dolgoztat a házában, Kozma Lajossal rendezteti be a házát. Hogy lehet ez?”
1942. december végén viszont fellép a Magyar Futár és az Egyedül Vagyunk irodalmi estjén, ahol Imrédy Béla és Rajniss Ferenc is beszédet mond. 1944. március 19-én, a német megszállás napján az Egyedül Vagyunk antibolsevista matinéján szerepel Kiss Ferenccel együtt. „A két legnagyobb magyar színész kiáll itt önök elé a pódiumra, és egy, az ő lelkük szerint készült párjelenetben tesznek majd hitvallást a bolsevizmust legyőző nemzeti gondolat mellett. Önök egy eljövendő osztály nélküli magyar nemzeti társadalom előhírnökei” – szólt a konferansz szövege.
1944 nyarán új propagandaplakát jelent meg a falakon. Egy amerikai bombázó, egy felrobbant játék baba és egy csonkolt kezű kislány volt rajta, valamint a szöveg: „Én is hadicél vagyok?” Arra figyelmeztetett, hogy az amerikaiak robbanó játékokat szórnak le repülőgépekről a nagyvárosok felett. A plakátot Szennik György tervezte, Págerék kislánya, Juliska volt a modell. A Magyar Ünnep című újságban kép is megjelent, ahogy a művész papírra skicceli a kislányt. Páger utólag azt állította, a felesége ötlete volt, nem tudott a dologról – csak akkor szembesült vele, amikor az utcán látta a plakátokat. (Szenniket – egyéb ügyei miatt is – 1945-ben tíz évre ítélte a Népbíróság, amelyet később hét évre csökkentettek.)
Hogy mit csinált és mit nem csinált Páger Antal ezekben az időkben, azt nehéz ma már összerakni. Gáspár Margit azt mesélte, hogy a Belvárosi Kávéházban Páger elzavarta az asztala mellől Gárdonyi Lajost azzal, hogy „bocsáss meg, de én zsidóval nem ülök le”. Molnár Gál Péter azt írta róla 1988-as, A Páger-ügy című könyvében, hogy színészkollégáját, a még Szegeden megismert Nagy Györgyöt Tamás utcai villájában bújtatta az üldözések elől. Maga Páger úgy emlékezett, hogy több zsidó barátját is mentette, köztük Zágon András doktort, aki két lányát segítette a világra.
1944. augusztus 20-án Páger Antal előhozta villája garázsából a Buickot, bepakolta a családját, és otthagyta az egyre veszélyesebb Budapestet. A személyzetet kifizette január elsejéig. Megmondta nekik, ha bajok lesznek, el kell hagyni a házat. Az osztrák határhoz mentek, a Vas megyei Pornóapátiba, dadájuk sógorához. Egy erdészházban laktak, Páger innen járt vendégszerepelni Szombathelyre, Győrbe, Sopronba. És várt, hogy mi fog történni. „Kitűztem: én el nem hagyom az országot, csak utolsónak. Legalább magam előtt igazoljam magamat, a lelkemben, hogy utolsónak lépem át a határt, mert innen el kell menni.”
Pornóapátiban megkeresték, és közölték vele, hogy a német állam a Nyugatra menekült magyar és egyéb művészekkel, zenészekkel, színészekkel együtt vendégül látja Hofgasteinben, ahol ragyogó ellátásban lesz részük. „Azt mondtam: szó sem lehet róla, én a német államnak nem lehetek a vendége. Menjen, aki akar. Alászolgája! Elmentek.”
Az osztrák, illetve akkor még német határ kétszáz lépésre volt az erdészháztól. 1945 húsvétján az oroszok bejöttek a falu egyik végén, Págerék kimentek a másikon. Az erdész még hajnalban telerakta a kocsit oldalassal, sonkával.
De a művész úrnak előtte volt még egy útja Pestre.
1944 novemberében csörgött a telefon az erdészházban. Egy tiszt volt a vonal végén a katonai parancsnokságtól, Páger Antalt kereste. Hogy Szálasi parancsára másnap jelenjen meg a királyi Várban. A párton kívüli értelmiségieknek fog beszélni a nemzetvezető a hungarizmus céljairól. Kocsit küldenek érte.
Páger másnap felment Budapestre. A Várban Kiss Ferenc várta. Tőle tudták a címét is Szálasiék.
„Fölmentem a többivel együtt. Egy nagy terem. Márványterem. Elkezd beszélni Szálasi az ő nyelvén. Volt ott gyepű, volt ott minden. Hungarizmus ide-oda. Velem együtt meg akarta győzni a hallgatóságot, hogy országépítésről van szó. Közben lerombolják az országot. Vége van a beszédnek. Szálasi megindul a széksorok között. Ott ültem egyedül az utolsó sorban. Odajön Szálasi. Megfogja a vállamat, azt mondja: Köszönöm, hogy eljött. Mondom: Hát hívatott. Mit csinál az ember ilyenkor kínjában? Ha ezt hanggal veszik fel, akkor ebből semmi baj nem származik, de hangtalanul vették föl. És ez pedig szórul szóra így történt, esküszöm. Mondja: Nem szívesen jött? Mondom: Nézze, kérem, Vecsésen szólnak az ágyúk, mi zavarhat engem?! Ez még mosolyogva ment. Én kínomban. Ő kedves akart lenni hozzám. Azt mondja: Emlékszik, az öltözőjében nem hagyta lefotografálni magát. Nem volt kívánatos akkor ez. És most? Most majd jól agyba-főbe fotografálnak bennünket. Zavarja? Mi zavarhat engem, uram? Én ide soha többé nem jövök vissza, jó estét!”
Volt, aki erre az értelmiségi gyűlésre nem akart elmenni. Dohnányi Ernő például beteget jelentetett. Géppisztolyos pártkatonák mentek a 67 éves zeneszerzőért. Zathureczky Ede és Nádasdy Kálmán is ott voltak – ők gyorsan kimentek a vécére, hogy ne szerepeljenek a híradóban.
A megpakolt Buickkal épp valahol Ausztriában jártak, amikor egy palota előtt rákiáltott egy régi barátja, Ember Nándor zongoraművész. „Téni, te vagy az? Hát itt élünk. Te, Téni, gyere, van egy szoba fönntartva neked. Tudtuk, hogy végül is jössz.”
Páger nem akart menni. Megkérdezte, melyik a legrohadtabb, legzüllöttebb szálloda a városban. „Az Altercos. De nem a te nívód, Ténikém.” „Nincs már nívónk” – felelte a színész.
Págerék három szobát kértek. Az osztrák szállodásnő egyet sem akart adni. Páger kiment a Buickhoz, kivett a csomagtartóból egy nyolckilós sonkát. A környéken nem volt már ennivaló sehol. Bevitte, letette a pultra. Meglett a szoba.
Aztán bejöttek az amerikaiak. Páger Antalt 1945 nyarán letartóztatta az amerikai katonai rendőrség. De csak egyetlen napot töltött fogva, kihallgatása után elengedték.
Biztonságos távolban a határtól, Innsbruck környékén, Seefeldben telepedtek le. Eladogatta magával hozott értékeit. Közben várt, és hallgatta, olvasta a híreket. Hogy összes filmjét tiltólistára tették. Hogy börtönbe került Fedák Sári és Kiss Ferenc, távollétében elítélték Szeleczkyt, keresik a Muráti–Vaszary házaspárt, örökre eltiltották Mihályffy Bélát. Folyik a nyomozás az Őrségváltás című film miatt is, tanúként már kihallgatták Makláry Zoltánt és Ladomerszky Margitot.
„Páger Antal bűnlajstroma készül a népügyészségen – harsogta a Képes Figyelő. – Új vádirat alapján kérik ki a fasiszta írókat és színészeket. Páger Antal a filmjeivel szélsőjobboldali propagandát fejtett ki, háborúra uszított, népügyészségi lajstromszáma 3874.”
Kiss Manyit és Dayka Margitot egyéves szilenciumra ítélték csak azért, mert katonáknak játszottak a frontszínházban. Róla pedig olyan híradófelvétel készült, amint kezet fog Szálasival a Várban.
„Gondolj csak vissza egy kicsit, és rá fogsz jönni, hogy mi történt volna velem, ha ott maradok, és a mendemondákkal felheccelt zsidók kezére kerülök! Olvastam én mindent. Hogy tehenészetem volt Bajorban zsidó vagyonból. Hogy Alfa Romeo kocsimon pendlizek Svejc és Ausztria között, és zsidóktól rabolt ékszerekkel seftelek. Hogy Rózsahegyi Kálmánt kizavartam a Nemzeti Színházból, hogy ugyanannak a színháznak az erkélyéről ordítottam, hogy zsidó ide többé nem teszi be a lábát. Mellesleg megjegyzem, hogy én valóban sohasem tettem be a lábamat a Nemzetibe, és ma sem tudom, hogy van-e erkélye nemzetünk eme dicső színházának. Na és hol volt már akkortájt az Alfa! Buick kocsimat éppen akkor rabolta el tőlem a badgasteini CIC főnöke, egy délceg amerikai kapitány” – írta makói barátjának egy levélben 1955-ben.
Páger úgy döntött, nem áll pártbíróság elé. „Nincs tisztáznivalóm. Azazhogy van. S amint lesz független magyar bíróság, én magam kérek vizsgálatot. Biztos értesülést kaptam, hogy már kész a jegyzőkönyv, tehát a saját vallomásom vár. Csak alá kell írnom. Nem szeretek autogramot adni” – nyilatkozta 1948 őszén.
Persze ezt már nem magyarországi újságnak, hanem a Buenos Aires-i Magyar Út riporterének.
Nem tudhatta még akkor, hogy nem fogják bíróság elé állítani, még távollétében sem. Ugyanúgy megússza, ahogy a Muráti–Vaszary házaspár is. Nem gyűlt össze elegendő nyomozati anyag ellenük.
Páger Antal családjával együtt 1948. január végén érkezett Argentínába a Desirade nevű francia hajóval. Az itthoni Haladás című lap így tudósította az eseményről olvasóit: „A hírhedt nyilas színészt néhány háborús bűnös kollégája várta a kikötőben. Színházat akarnak alapítani – megtehetik, ha meg tudnak birkózni a túlnyomóan demokratikus többségű magyar kolónia bojkottjával és felháborodásával.”
A színész fél év múlva már a Magyar Színjátszó Társaságban játszott Komár Júlia, Hajmássy Miklós, Szilassy László, Eszenyi Olga, Szeleczky Zita és Vaszary Piri társaságában. Argentína, Brazília és Uruguay magyar kolóniáit járták Vaszary-, Herczeg-, Kerecsendi Kiss-, Gárdonyi-darabokkal, klasszikusokkal és vígjátékokkal. Páger 1951-ben az argentin állampolgárságot is megkapta.
A kezdeti lendület 1954 körül megtört. A kinti magyarok nem tudták eltartani a társulatot, a csapat felbomlott, szétszéledt. Páger festeni kezdett, képeit főleg magyarok vásárolták. Emlékiratain is dolgozott. A Buenos Aires-i magyar követség titkára pedig elkezdett tárgyalásokat folytatni vele.
„Én a kisemberek színésze vagyok. Engem a kisemberek értenek meg igazán. A gyárban a munkások elém álltak, nem üdvözöltek, nem felköszönteni jöttek: megköszönték, hogy ezt a filmet csináltam. Ők megértenek engem, és én megértem őket” – nyilatkozta még 1938-ban A miniszter barátja kapcsán. „Mezítlábos korom óta bennem élő szociális érzékenységemmel oda merészeltem állni a társadalmi mélységekben maradt paraszt- és munkásosztály, vagyis a fajtám mellé. Művészetemmel izzó felkiáltójeleket akartam mutatni. Tudom jól, hogy a népi vonal, amelyen állottam, nem jár elvileg nagyon messze a kommunizmustól” – fogalmazott egy barátjának írt levelében.
És ezt nem csak ő gondolta így. Kállai Gyula kulturális miniszterhelyettes kilencpontos hazatérési ajánlatot tett neki.
1953 után megváltozott az irányvonal. Sztálin meghalt, Rákosi kegyvesztett lett, Recsket bezárták. Az új kormányprogram hitelesítésére szükség volt valami nagy visszatérőre is. Akinek hazahívása gyengíti a magyar emigrációt, és akit talán mások is követnek. És az egész világ látná, hogy az új rendszer mennyire demokratikus és befogadó. Nem Páger volt az egyetlen jelölt. Márai Sándor és Karády Katalin hazahívása is szóba került. Máraival tárgyalások is folytak, az író azonban határozottan elzárkózott az alkutól. Karádynak pedig nem volt már igazán súlya ekkor.
Págernek megvoltak a maga feltételei: teljes büntetlenséget kért, hogy újra filmezhessen, és hogy kapja vissza az ostromkor megsérült villáját. Amelyet állítsanak is helyre államköltségen. A villának egyetlen lakható szobája volt, ezt Balázs Béla özvegyének utalta ki a háború után az Elhagyott Javak Kormánybiztossága. Őt ki kellett tenni innen. Amíg a villa elkészül, biztosítsanak neki szobát a Gellért Szállóban. És ne kelljen belépnie a pártba. Azt ígérték, megkapja, amit kér.
Páger 1956 augusztusában érkezett meg Budapestre. Az érkezése előtti éjszakát Bécsben töltötte. Még ott is próbálták lebeszélni arról, hogy hazamenjen. Ne csináljon hülyeséget, ezeknél nincs törvény, nem számít az adott szó, a határon leszedik a vonatról, és viszik egyenesen a börtönbe, argentin útlevél ide vagy oda. A színész egész éjszaka nem aludt. Másnap mégis felszállt a Budapestre tartó vonatra. Hegyeshalomnál a tiszt sokáig vizsgálta az argentin útlevelet. Páger arcába nézett, aztán az útlevélre, és megint vissza – majd eltűnt az okmánnyal együtt. A percek óráknak tűntek. Aztán a határőr visszajött. Benyomta a pecsétet az útlevélbe, átnyújtotta és elment.
Amikor a Keleti pályaudvaron kiszállt, senki nem fogadta. Nem kérdezték, kicsoda. Beült egy taxiba, a Rákóczi úton és az Erzsébet hídon át a Gellért Szállóba vitette magát. A hotelban már tudtak róla, a szobája készen várta.
Augusztus végén sajtótájékoztatót tartott az újságíró-szövetségben. Beszélt argentínai életéről, és elmondta, hogy elkövetett hibáit munkával szeretné jóvátenni. Kényes kérdéseket nem kapott. Nem mindenki örült annak, hogy újra itthon van. Akadtak színészkollégák, akik tiltakoztak, sztrájkkal is fenyegetőztek. Aztán hamarosan már nem lett olyan érdekes a Páger-ügy.
Két hónap múlva ugyanis kitört a forradalom.
Páger nem mozdult ki a Gellért Szállóból. Kivárt. Megkeresték sokan, de figyelt, hogy ne keveredjen bele semmibe. A harcok aztán elmúltak, Páger végre elkezdhette, amiért jött.
A Vígszínház, akkori nevén a Magyar Néphadsereg Színháza szerződtette. Páger egykori sikerdarabjában, a Földindulásban szeretett volna először a közönség elé állni. Az igazgató meggyőzte, jobb, ha nem főszereppel kezd. Molnár Ferenc A hattyú című darabjának trónörökösét osztotta rá a rendező.
A bemutató hetében megjelent a Ludas Matyiban egy karikatúra. Az 1939-ben a nácik miatt Amerikába emigrált szerző, Molnár Ferenc és a ’45-ben az oroszok elől menekülő Páger Antal beszélget a körúton, A hattyú plakátja alatt. „Gondolta volna maga azt, Páger, hogy 1957-ben Budapesten találkozunk?” – volt a képaláírás.
Mindenki nagyon készült a premierre. Magyar Bálint igazgató a régi, békebeli Vígszínház elegáns miliőjét kívánta megidézni, a meghívókra az is rákerült, hogy „megjelenés esti öltözetben”. A színház közben sorra kapta a fenyegető leveleket. Hogy a nyilas Págert lekergetik majd a színpadról. Ezekről igyekeztek nem szólni a színésznek, de teljesen titokban nem lehetett tartani. Idegesen kezdődtek a próbák. De Páger profi volt, mint mindig. Próbálta oldani a feszültséget. Néha még viccelődött is. „Jó, akkor én most itt jobbra disszidálok” – mondta egy rendezői instrukcióra.
1957. március 16-án volt a bemutató. A közönség valóban kiöltözve, szmokingban, estélyi ruhában jelent meg. Ott ült az első sorok egyikében Mezey Mária és több más régi kolléga is. Páger a végszóra várt a függöny mögött. Amikor az ügyelő intett neki, hogy készüljön, mert ő következik, odasúgta a dramaturgnak: „Most jön, ami még nem volt. Búcsúzz el tőlem, lehet, hogy pár másodperc múlva golyót kapok.”
Amikor kilépett a színpadra, hatalmas dördülés fogadta. A tapsoló tenyerek adták ki a hangot.
Ezután csaknem száz filmben és színdarabban szerepelt, szovjet őrnagyot is alakított Alexander Stein Hotel Astoria című drámájában. Az Utószezon című filmben pedig egy, a vészkorszakban zsidókat bejelentő gyógyszerészsegédet, akiben az Eichmann-per idején feltámad a lelkiismeret-furdalás.
A film 1976-ban a velencei filmfesztiválon is szerepelt. Itt történt egy kisebbfajta botrány. A nemzetközi zsűri tagja, Susan Sontag amerikai írónő/humánaktivista bojkottot szervezett, mert a magyar delegációban helyet kapott egy háborús bűnös is. A magyar sajtó nem számolt be az esetről.
A Pacsirta című filmben az időközben szintén rehabilitált Kiss Ferenccel játszik. A Keménykalap és krumpliorrban pedig azzal az Alfonzóval nevetteti a gyerekeket, aki 1944-ben még munkaszolgálatos gettólakó volt.
Felesége, Komár Júlia Argentínában maradt a nagyobbik lányukkal. Páger itthon harmadszor is megnősült, a nála kilenc évvel fiatalabb Szilágyi Beát, a Színházművészeti Szövetség főtitkárát vette el. Azt a nőt, aki 1956-ban még színészsztrájkot szervezett ellene. 1963-ban Cannes-ban, 1976-ban Velencében kapta meg a legjobb férfi színész díját a Pacsirtában, illetve az Utószezonban nyújtott alakításáért. 1963-ban kiváló művész lett, két év múlva Kossuth-díjas.
„Máig a gyűlölet és a szeretet kettős tüzében élek – nyilatkozta 1982 tavaszán egy Népszabadság-interjúban. – Tévedéseimet felnagyították, kitalált rágalmakkal, hazugságokkal vegyítették, ezt mindmáig púpként hordom a hátamon. A teljes igazság felfedéséhez segítségre volna szükségem. Én megtettem az önvizsgálatot – vallomásomat egy magnószalag őrzi. Úgy rendelkeztem, hogy csak a halálom után hozhatják nyilvánosságra.”
1986. december 14-én otthon készült az esti előadásra. Ebéd után szólt feleségének, hogy nem érzi jól magát. Felment a láza, orvos jött hozzá, le kellett mondania a szereplést. Mentő vitte a Kútvölgyi kórházba. Egy órával később Páger Antal nem volt többé.
1. rész: A matrózblúzos naiva – Turay Ida története
2. rész: A méltóságos úr – Kiss Ferenc története
3. rész: A bujdosó lány – Mezey Mária története
Következik: Kirúgni, fasiszta! – Major Tamás története
