A jelenlegi helyzetben az együttműködés célja előbbre való

Semjén Zsolt határozottan visszautasítja, hogy Magyarország beavatkozna bármely külhoni magyar közösséget érintő választási kampányba.

TK
2012. 06. 07. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök-helyettes Szávay István (Jobbik) írásbeli kérdésére adott csütörtöki válaszában ugyanakkor kitért arra: a demokráciában természetes, hogy léteznek egymáshoz közel álló értékrenden alapuló pártcsaládok, politikai szövetségek, így egy párt vagy egy pártpolitikus különbséget tehet egyes politikai erők között.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány hozzáállását tekintve Orbán Viktor miniszterelnöknek az a kijelentése irányadó, amely május 11-én, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában hangzott el. A kormányfő akkor úgy fogalmazott, hogy bár a politikában természetes jelenség a rivalizálás, Romániában új helyzet alakult ki a közelmúltban beiktatott új kormány intézkedéseinek eredményeként, ami az erdélyi magyar pártok összefogását indokolja.

Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének erdélyi látogatása nem egyedi eset, hanem egy stratégia része, amellyel „radikalizálni kívánják a romániai magyar közösséget a román állam intézményei ellen” – jelentette ki csütörtökön Victor Ponta román miniszterelnök. A kormányfő kampánykörúton vett részt Szatmárnémetiben, mivel vasárnap helyhatósági választásokat rendeznek Romániában. Ponta szerint Kövér „megsértette már a tisztelet és a jószomszédi viszony normáit”, és a román hatóságok figyelemmel kísérik, hogy megszegi-e a törvényeket is.


Semjén Zsolt felidézte, a miniszterelnök szerint a jelenlegi helyzetben az együttműködés célja előbbre való „a természetes versenyszellemnél”, és a kormány ezt a szellemiséget érvényesíti hozzáállásában az erdélyi választási kampányhoz. Álláspontja szerint ez egyértelmű iránymutatás, és ennek alapján határozottan visszautasítja a vádat, amely szerint a kormány kaotikus nemzetpolitikai tevékenységet folytatna.

Hangsúlyozta: természetes, hogy kormánypárti politikusok, tisztségviselők részt vesznek lakossági fórumokon, különböző rendezvényeken a szomszédos országokban, ahol tájékoztatnak a kormány nemzetpolitikai eredményeiről, irányairól, valamint a kormány nemzetpolitikai stratégiájáról, amennyiben meghívást kapnak ilyen jellegű programra.

Kövér László házelnök a véleményét az ügyben Kovács Péternek, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának címzett, május 23-án kelt nyílt levelében írta le – jegyezte meg Semjén Zsolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.