A lépésről csütörtökön született döntés Brüsszelben, ahol az EP illetékes bizottsága a 2007-ben elfogadott szlovák parlamenti határozat hatályon kívül helyezésére irányuló petícióról tárgyalt.
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a távirati irodának elmondta: teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja, hogy a kollektív bűnösség bármilyen formáját ennyi évvel a második világháború után még jóváhagyják egy parlamentben, ezért üdvözli és pozitív előrelépésként értékeli, hogy az Európai Parlament illetékes bizottsága elé került a Benes-dekrétumok témája.
Sok még a teendő
Berényi rámutatott: az eddigi lépések egyelőre még csak a vita kezdetét jelzik. „Most az ügyben érintett képviselőknek, beleértve a két MKP-s európa parlamenti képviselőt is, megfelelő szakmai és politikai érvekkel felsorakozva kell megvédeni az álláspontunkat” – vázolta a teendőket a felvidéki magyar politikus. Hangsúlyozta: a mostani lépés után újabbaknak kell következniük úgy, hogy végül az Európai Parlament kimondja: a Benes-dekrétumokban foglalt kollektív bűnösség elve elfogadhatatlan, és Szlovákiának törölnie kell jogszabályából azokat a rendelkezéseket, amelyek mind a mai napig ezen elvek alapján fosztják meg akár anyagi, akár más jogaitól a Szlovákiában élő magyar közösséget. „A neheze tehát még előttünk van” – fogalmazott.
Bugár Béla, a Most–Híd szlovák–magyar párt elnöke a kezdeményezés kapcsán annak a véleményének adott hangot: hogy örülne neki, ha sikeres volna, ugyanakkor óva int mindenkit a „tamtamdobok megszólaltatásától”, mivel szerinte a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét megerősítő 2007-es szlovák parlamenti határozatot is arra reagálva fogadták el, hogy a Benes-dekrétumok témája az azok kapcsán tett politikai nyilatkozatok miatt ismételten a figyelem középpontjába került.
A szlovák–magyar párt elnöke ugyanakkor úgy véli, jó lenne tudni, hogy a szlovák fél mit ért a határozat azon megfogalmazása alatt, hogy a dekrétumok sérthetetlenek. „Bizonyára sérthetetlenek a dekrétumoknak az akkori állam működésére vonatkozó részei, de nem lehet sérthetetlen egy olyan dokumentum, amelynek alapján csak azért fosztottak meg valakit állampolgárságától és vagyonától, mert éppen magyar vagy német volt a nemzetisége” – fejtette ki Bugár.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!