Gasparovic február 19-én és 20-án volt Áder János vendége. Személyében kilenc év után első ízben tett szlovák államfő hivatalos látogatást Magyarországon. „Meggyőződésem, hogy budapesti tárgyalásaink teret nyitottak az állampolgárainkat szolgáló szlovák–magyar együttműködés előtt” – írta Gasparovic. A levél teljes szövegét csütörtökön hozták nyilvánosságra a szlovák államfő honlapján.
Gasparovic kifejtette: a magyar államfővel és a kormányfővel folytatott megbeszélései újfent megerősítették azon meggyőződését, hogy a jószomszédi kapcsolatok és a két ország korrekt együttműködése minden közös érdeklődésre számot tartó területen „csak a nyitott, tárgyilagos és konstruktív párbeszéd alapján lehetséges”. Hozzátette: „Örülök, hogy tárgyalásainkkal éppen az ilyen minőségű párbeszédet és együttműködést erősítettük.” Levele végén Gasparovic hivatalos szlovákiai látogatásra hívta meg a magyar köztársasági elnököt. A látogatás időpontját diplomáciai úton rögzítik.
Martonyi János külügyminiszter február 20-án Budapesten tárgyalt szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal, a két tárcavezető egyebek mellett arról beszélt, hogy a két ország állampolgársági szabályozásáról márciusban Budapesten folytatják az egyeztetéseket a kijelölt jogi szakértők – közölte a tárca. Lajcák később úgy nyilatkozott: Pozsony és Budapest nem söpri szőnyeg alá a vitás kérdéseket, mindössze arról van szó, hogy ezek miatt nyilvánosan nem támadják egymást, és nem kürtölik velük tele a sajtót.