A szocialista frakciónál sem díjazzák Fico kijelentését

Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője sem tud egyetérteni Robert Fico szlovák kormányfő állításával.

PR
2013. 03. 05. 20:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fico beszédére Bauer Edit, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője levélben hívta fel Swoboda figyelmét. „Elismerem, hogy az ön által említett ügy aggasztó, és azt frakciónk képviselői nem támogatják, beleértve jómagamat is. A Szocialisták és Demokraták Szövetségének frakciója és én hosszú ideje harcolunk a szlovák többség és az ország kisebbségei – különösképp a magyar kisebbség – közötti jó viszonyért” – áll Swoboda válaszában, amelyet az MKP kedden bocsátott az MTI tudósítójának rendelkezésére.

Swoboda azt állítja: „a kisebbségek tisztelete és támogatása kulcsfontosságú értékek számunkra, amelyek hosszú távú elveken alapulnak. Ezt nem kellene kétségbe vonni. A szociális nyugalmat és a szlovák társadalom különböző csoportjai közötti együttműködést, amelyet a jelenlegi kormány kezdett el, nem szabad megkérdőjelezni.”

„Ellenkezőleg, ha kétségek és gondok merülnek fel, minden politikai erőnek vissza kellene térnie az eredetileg kitűzött együttműködési irányhoz” – mutat rá válaszlevelében a szocialista frakcióvezető. Ugyanakkor biztosította Bauert, hogy „Fico miniszterelnök úrnak felteszem ezt a kérdést, és mindent megteszek, hogy megvizsgáljam a kijelentések mögötti indítékot”.

A szlovák kormányfő kisebbségellenes kijelentéseit korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője is elítélte.

Félreértésről és nem a kisebbségek elleni támadásról van szó – állítja Robert Fico szlovák miniszterelnök a Matica Slovenská (Szlovák Anyácska) kulturális szervezet múlt heti jubileumi rendezvényén elhangzott, nagy vihart kiváltó beszédéről abban az interjúban, amely hétfőn jelent meg az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban.

Az MKP azonban úgy látja, hogy Fico szavai nem véletlenül hangzottak el, s valójában „a más nemzetiségű polgárok elleni rendkívüli nyomás vette kezdetét”. Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke szerint ennek bizonyítéka, hogy a szlovák oktatási tárca regionális oktatásügyi főosztálya levélben felkérte a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását, hogy a társulás gyakoroljon nyomást a vegyes nemzetiségű lakosság által lakott területek önkormányzataira azzal a céllal, hogy kötelezően biztosítsák a gyermeknevelést az állam nyelvén, bármilyen kisszámú gyermekről van szó.

„Ezt a tényt a Magyar Közösség Pártja az önkormányzati rendszer irányában való megalapozatlan nyomásnak tartja, a legitim módon megválasztott önkormányzati képviselők önrendelkezése megkérdőjelezésének és a helyi önkormányzatokba, mint a demokrácia alappillérébe való beavatkozásnak” – írja Őry az MTI-hez eljuttatott levelében.

„Az utóbbi időben a nemzeti kisebbségekre gyakorolt nyomás csak annak a jele, hogy a kormány igyekszik a valós problémákról a figyelmet a más nemzetiségűek iránti gyűlöletre fordítani” – állítja Őry.

Fico február 26-án a Túrócszentmártonban megtartott ünnepségen az állam zsarolásával vádolta meg a kisebbségeket, és azt állította, hogy Szlovákia elsősorban a szlovákoké, nem pedig a kisebbségeké.

Köszönő viszonyban sincsenek az európaisággal Robert Fico kijelentései – reagált február 27-én közleményben Mészáros Alajos és Bauer Edit, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának két európai parlamenti képviselője a szlovák kormányfő nyilatkozatára. Rudolf Chmel is bírálta szavaiért a politikust. A magyar külügyminiszter pedig úgy reagált  Fico kijelentésére: „nem volt kifejezetten EU-konform”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.