Ünnep Székelyföldön: zarándokhellyé válhat a Jézus Szíve-kilátó

Szombaton nagyszabású ünnepségen avatják fel a Farkaslaka és Székelyszentlélek határában lévő Gordon-tetőn álló Jézus Szíve-kilátót. A beruházás civil kezdeményezésre valósult meg.

PR
2013. 08. 16. 9:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa negyedik vagy ötödik legnagyobb ilyen alkotását Farkaslaka község közelében állították fel, a kilátó megépítését a civilek kezdeményezték három évvel ezelőtt – írta szerdán a Hargita Népe című újság és a Szekelyhon.ro hírportál.

Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere szerint a kilátó a környékbeliek javára szolgálhat. „Egy olyan alkotásról van szó, mely messzemenően kimagaslik minden más alkotás közül” – fogalmazott. „Azt, hogy a 2005-ös árvíz után újjá tudtuk építeni községünket, a beruházás támogatásával köszönték meg Krisztusnak a helyiek, vállalkozók és civilek” – mondta az elöljáró, aki szerint a szobor körüli térrendezés az elmúlt napokban fejeződött be, de a kilátót máris látogatják a turisták.

A 22,5 méter magas – melyből 21 méter a Zawaczki Walter Levente szobrászművész tervezte szobor, és 1,5 méter a talapzat – Jézus Szíve-kilátó Kelet-Európa legmagasabb Krisztus-ábrázolásának számít, Európa-szinten a negyedik-ötödik legnagyobb ilyen alkotás – vázolta a kezdeményezést támogató Gordon Prod Kft. képviselője, Kovács Csaba. A tárt karú Jézus feje, keze és palástja mintegy 21 méter magas fémvázra került, amit kiegészít egy másfél méteres talapzat. A kilátó csúcsa a fejrészen kapott helyet, a felfelé vezető lépcsőket a belső, üreges részben helyezték el.

Mint ismeretes, a kilátó létrehozásának ötlete 2003-ban, a bogárfalvi templom felavatásakor született meg Magyari Árpád, a Gordon Prod Kft. vezérigazgatójának, a Protemp Alapítvány elnökének, valamint Hajdó István valamikori gyergyószentmiklósi főesperes-plébános kezdeményezésére. „A kilátó mintegy folytatása a templomépítésnek, hisz reményeik szerint akárcsak Csíksomlyó, a Gordon-tető is zarándokhelynek számít majd” – mondta el a Protemp Alapítvány képviselője, Szíjgyártó Lajos.

Az augusztus 17-ei ünnepség 11 órakor szentmisével veszi kezdetét, melyet Tamás József püspök végez, majd Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes tartja a szentbeszédet. Délben köszöntő- és méltatóbeszédeket mondanak a meghívottak, majd a rendezvény kulturális műsorral zárul. A szervezők közel 500 meghívót küldtek ki, és mintegy 1500–2000 részvevőre számítanak.

Az esemény napján a szervezők Bogárfalváról és Szentlélekről mikrobuszokat indítanak a Gordon-tetőre, ugyanakkor a kilátóhoz vezető úton parkolókat jelölnek ki a gépjárművel érkezőknek. Mindezek ellenére arra kérik a kilátogatókat, hogy az esemény közösségi jellegének megőrzése érdekében minél többen gyalogszerrel tegyék meg az utat a helyszínre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.