„Ha a gödör ott tátong az úton, akkor azt be kell tömni”

Összefüggő Kárpát-medencei magyar hálózatokat szeretne kiépíteni Szász Jenő.

MD
2013. 11. 27. 14:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szász Jenő szerint ezzel Magyarország EU- és NATO-integrációja után a nemzeti integráció is megvalósulhatna. Világossá tette, hogy úgy gondolja: a külhoni magyarság számára csak Budapestről lehet őszinte jövőképet felvázolni, mert bár Bukarestnek, Pozsonynak és Kijevnek is vannak elképzelései az országuk területén élő magyarokkal kapcsolatban, ők ellenérdekeltek ebben.

„Fontos, hogy a meglévő magyar szervezeteket hálózatba szedjük, közös koordináció jöjjön létre, közös tervezés, cselekvés annak érdekében, hogy valamennyi nemzeti közösségünk gyarapodjon” – mondta, majd hozzátette: magyar jövő csak a Kárpát-medencében képzelhető el. A politikus ezért a második, harmadik generációs magyar emigránsokat is visszacsábítaná.

Az általa vezetett miniszterelnökségi kutatóintézet fő szempontjának azt nevezte, hogy megoldásokat kell keresniük a külhoni magyar közösségek számára. „Ha a gödör ott tátong az úton, akkor azt be kell tömni” – hangoztatta Szász, aki szerint ahol tettekre van szükség, ott nem elegendőek a szavak, és a tettekhez szükséges forrásokat is fel kell kutatni.

A romániai magyar politikus úgy gondolja, hogy az intézet tevékenységét Brüsszelből pályázatokkal lehet segíteni. Rámutatott, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetés szabályai szerint az Európai Szociális Alap esetében a pénzek legalább 10 százalékát unión belüli országhatárokon átnyúló projektekre kell fordítani, és a strukturális és kohéziós alapok esetében is adott ez a lehetőség, igaz, ott legfeljebb 15 százalék erejéig. Ennek kihasználásával a politikus szerint olyan projektek is megvalósíthatók volnának, amelyek a magyar–magyar kapcsolatok erősítését szolgálják. A jogi értelemben román, szlovák és horvát pályázó is lehet magyar – húzta alá Szász.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.