Az SZNT elnöke rámutatott: a román kormány sem a tavalyi demonstráción elfogadott petícióra, sem a székelyek októberi nagy menetelésére nem reagált – bár Victor Ponta miniszterelnök választ ígért –, a székelyek követeléseiről nem hajlandó tudomást venni.
Iszák Balázs szerint ezért a tavalyinál is szélesebb összefogással, több mint százezer résztvevő jelenlétével akarják Bukarestnek megüzenni, hogy a székelység nem hátrál meg, és gondjainak megoldásáról partnerként kíván párbeszédet kezdeni a román kormánnyal.
A Székely Szabadság Napját a marosvásárhelyi Postaréten, az 1854-ben kivégzett három vértanú emlékművénél szervezik. Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: a 160 éve kivégzett székely vértanúkra úgy emlékezhet méltón az utókor, ha tovább küzd célkitűzéseikért, a nemzeti önrendelkezésért, a székely szabadságért.
A küszöbön álló választási kampányra utalva hozzátette: nem pártrendezvényt szerveznek, ezért mindenkit részvételre buzdít, de azt kéri, hagyják otthon jelképeiket.
„A Székely Szabadság Napja, a székely önrendelkezés napja a székely népé. Azt az erkölcsi-politikai tőkét, amelyet az önrendelkezés ügye hordoz, azt saját maga számára, egy csoport számára egy párt számára senki ki nem sajátíthatja, ez választási tőkévé nem alakítható” – hangsúlyozta az SZNT elnöke.
Izsák Balázs jelezte: voltak, akik kifogásolták a rendezvény időzítését, mivel március 10-e az idén hétfőre esik, mások azt kérték, vonják össze a március 15-i ünnepségekkel, de az SZNT méltatlannak tartaná a megemlékezés időpontjának megváltoztatását.
„Tegyünk közös erőfeszítést, hogy a Székely Szabadság Napjának üzenete visszhangot keltsen a magyarság egyetemes ünnepének, március 15-ének minden helyi megemlékezésén a székelyek körében és szerte a nagyvilágban” – fogalmazott az SZNT elnöke.