„A Székely Nemzeti Tanács nevében ismételten felkérem az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, vegyenek részt a közös megemlékezésen, az előkészítő mozgósításban, hogy példaértékű összefogással sorakozhasson fel a székelység, de egész Erdély magyar közössége a székely autonómia, a nemzeti önrendelkezés zászlaja alá” – fogalmazott a felhívásban Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Izsák Balázs emlékeztetett arra, hogy tavaly több mint 30 ezren vettek részt a marosvásárhelyi Postaréten az 1854-ben kivégzett három vértanú emlékművénél rendezett megemlékezésen. Megállapította, akkor a riogatások ellenére bebizonyosodott, hogy lehetséges a békés tüntetés Marosvásárhelyen, lehetséges a jó együttműködés a hatóságokkal. Hozzátette, a hatóságok „rendfenntartásból, a gyülekezési jog törvényes gyakorlásának szavatolásából jelesre vizsgáztak”.
Idén is folytatja a székely nemzeti autonómiáért vívott küzdelmét a Székely Nemzeti Tanács. A szervezet szóbeli meghallgatást kér az Európai Bíróságnál az általa kezdeményezett és az Európai Bizottság által elutasított európai polgári kezdeményezés ügyében.
„Román sziget”
Romániai elemzők szerint politikai üzenete lehet annak, hogy az önkormányzatok társulása által bizonyos fokú önállóságot kaphat a székelyföldi Hargita megye északi, román többségű része.
Az SZNT elnöke Jókai Mór szavait idézve kijelentette: a marosvásárhelyi emlékoszlop ma is a „törvényes, szabad és független, nemzeti állás” jelképe. Hozzátette, a XXI. század nyelvén a területi autonómia jelenti azt, amit egykor Jókai megfogalmazott. „Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómiaküzdelem jelmondatává!” – áll a felhívásban.
Izsák Balázs emlékeztetett arra, hogy Románia kormánya nem válaszolt arra a petícióra, amelyet a Székely szabadság napján tavaly közfelkiáltással fogadtak el a megemlékezés részvevői, és amelyet később több mint 40 ezer aláíró látott el kézjegyével.
„Szükség van arra, hogy ismételten felhívjuk a világ közvéleményének figyelmét a romániai súlyos demokráciadeficitre. Szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek!” – áll az SZNT felhívásában.