Alaposan felkavarta az állóvizet Bárdos Gyula (MKP) elnökjelölti ringbe szállása a felvidéki magyar erők közötti erőviszonyban, mivel míg az MKP támogatottsága folyamatosan emelkedik, addig a Bugár Béla vezette Most-Hídé, ha lassan is, de csökken. A március 15-i elnökválasztáson egyes vélemények szerint Bárdos egyesítheti a magyar szavazókat, ami nagyban javíthatja az MKP esélyeit a május végi európai parlamenti választásokon.
A legutóbbi felmérés szerint az MKP támogatottsága gyakorlatilag beérte a Hídét. Az előbbi alakulat 5,5, míg Bugárék 5,9 százalékon állnak. A felvidéki magyar jobbközép párt támogatottságának a növekedése annak fényében is hatalmas eredménynek számít, hogy többek között megelőzte az egykori szlovákiai vezető kormánypártot, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót és a liberális Szabadság és Szolidaritást is.
A Tyzden című hetilap szerint az MKP köztársasági elnöki húzása minden bizonnyal sokkolta Bugárt, mivel Bárdos egy olyan visszafogott politikus, akire nyugodt lelkiismerettel szavaz majd a Most-Híd magyar választóinak nagy része is. A hetilap szerkesztői az MKP székházában készítettek beszélgetést Bárdossal, aki – mint mondta – becsüli a szlovák média érdeklődését, bár eddig inkább rossz tapasztalatai voltak, pedig igazán nem szeretné, ha valamiféle etnikai jelöltként tekintenének rá, sokkal inkább, mint Dél-Szlovákia valamennyi lakójának képviselőjére.
Azt mondja, maga nem használja az autonómia kifejezést, de hangsúlyozza, hogy a magyaroknak több régióban is szükségük lenne az önrendelkezésre. „Ez egyszerűen nem lehet tabutéma. Jómagam nem fogom a kampányomat erre építeni, de ha valaki megkérdezi a véleményem, akkor azt világosan meg is mondom” – fogalmazott. Már most nyilvánvaló, hogy az MKP eme húzása működik. December végétől január elejéig több mint 46 ezer Bárdost támogató aláírás gyűlt össze, ami okot ad a jelölt magabiztosságára – áll a lapban.
Először még úgy tűnt, jól alakulnak a dolgok a Most-Híd szempontjából, Bugár 2013 szeptemberében bejelentette támogatását Hrusovskynak – a KDH tehát elégedett volt. De Bugár is elégedett lehetett – hiszen két hónap múlva pártját felvették az Európai Néppártba. Ám alábecsülte a helyzetet. Az MKP a megyei választásokon elért, a Most-Hídnál jelentősen jobb eredményén felbuzdulva úgy döntött, saját jelöltet állít az államfőválasztáson – összegezte a korábbi hónapok eseményeit a hetilap.