Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökhelyettese, a Kárpátalja megyei tanács elnökének első helyettese az MTI-nek kedden elmondta: a vereckei emlékmű felgyújtását a tavaly felszerelt térfigyelő kamerák felvételeinek visszanézésekor vették észre a KMKSZ ungvári központi irodájának munkatársai.
Közölte, a felvételeken látható, amint hétfő este, budapesti idő szerint 21 órakor két, maszkot viselő ember kannákkal felmászik az emlékmű tetejére és folyadékot locsol a felületére. Az is megfigyelhető, amint az egyik elkövető már a földön lelocsolja az emlékmű középpontjában álló oltárkövet és meggyújtja a folyadékot.
Brenzovics közölte: a Vereckei-hágó közelében található Verebes község polgármestere – a KMKSZ kérésére – helyszíni szemlét tartott az emlékműnél kedd délben, és elmondta, hogy megrongálódott az oltárkő és korom borítja az emlékmű felületét.
A Külügyminisztérium keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a magyar nemzeti ünnephez közeledve ismeretlenek hétfő este olajjal leöntötték és meggyújtották az emlékmű kőoltárát. Az oltárra helyezett koszorúk, szalagok megégtek, és az oltár is károsodott. Különösen az Ukrajnában kialakult válság időszakában a Külügyminisztérium a köznyugalom elfogadhatatlan veszélyeztetésének és aggasztónak tartja és elítéli az értelmetlen, vandál cselekedetet. A tárca elvárja, hogy az ukrán hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki az esetet, állítsák helyre az emlékművet, és intézkedjenek a tettesek kézre kerítéséért és felelősségre vonásáért, továbbá a hasonló incidensek megelőzéséért – áll a közleményben.
A történteket kedden a nemzetpolitikai államtitkárság is elítélte. Felháborítónak és méltatlannak nevezte, hogy amíg Ukrajna a válság leküzdéséért és a demokratizálódásért küzd, egyesek a rendkívül feszült helyzetben megpróbálnak nemzetiségi feszültséget szítani azzal, hogy megrongálják az emlékművet.