Pontáék komoly kockázatot vállaltak az RMDSZ-szel

Ezúttal ellenük használhatják fel a romániai pártok a magyar kártyát a választási kampányban.

VZ
2014. 03. 11. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bukaresti parlament március 4-én szavazott bizalmat Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is részt vesz. A magyar szervezet egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot kapta az új kabinetben.

A felek megállapodásukban vállalták, hogy a magyar nemzetiségűek arányos képviselettel rendelkezzenek a dekoncentrált, a megyei és a helyi intézményekben, és ugyanígy a nem magyar nemzetiségűek is arányos képviseletre jogosultak ott, ahol RMDSZ-esek vezetik a szóban forgó intézményeket.

A megállapodás kitér a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakítására különálló intézetek révén, s vállalták, hogy konzultálni fognak a magyar kisebbség nyelvi, kulturális és oktatási identitásával kapcsolatos valamennyi kérdésben, akárcsak az oktatási törvény bármely módosításáról. A dokumentum leszögezi, hogy az új parlamenti többség támogatja a nemzeti kisebbségek által már elnyert jogok megőrzését.

A kutatóintézet romániai kormányalakításról szóló elemzése szerint az igazán fontos előrelépésekre már az új államfő mandátuma alatt kerülhet sor, a kampányidőszakban a Szociáldemokrata Párt (PSD) vélhetően nem kockáztatja az általa támogatott jelölt vereségét azzal, hogy látványosan felvállalja és végrehajtja az RMDSZ követeléseit. Ez az időszak azonban alkalmas az olyan projektek elindítására, amelyek „etnikailag semlegesek”. Példaként említik, hogy az elmúlt napokban már történtek lépések az észak-erdélyi autópálya következő szakaszának engedélyeztetése érdekében.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy a koalíciós megállapodásban nem szerepelnek konkrét határidők, sehol sem jelenik meg az autonómia szó, ez azonban nem okozhat meglepetést: a román politikában semmilyen határidő nem garancia egy döntés meghozatalára, az autonómia kifejezés pedig – akár kulturális vonatkozásban is – támadási felületet nyitna a kormány tevékenységén.

A kutatóintézet szerint a megállapodás nyelvezete nyilvánvalóan kompromisszumot tükröz: az RMDSZ számára elengedhetetlen volt az összes olyan kérdés beemelése ebbe a szövegbe, amely az utóbbi években a romániai magyarság számára fontos volt, a PSD–PC–UNPR-szövetség pedig azzal védekezhet a közvélemény előtt, hogy semmilyen kötelezettséget nem vállalt egy etnikai régió vagy egy magyar egyetem kialakítására – fejtették ki.
A kutatóintézet szerint a koalíciós megállapodás magyarságot érintő pontjainak érvényesítése a következő időszakban minden kérdésben komoly nyomásgyakorlás függvénye lesz.

Mivel 2014 rendkívül fontos választási év a román politikában, a novemberi elnökválasztásig komoly kockázatot vállal az a politikai erő, amelyik a magyarság számára kedvező döntést hoz olyan területeken, mint a MOGYE magyar karának ügye vagy a szimbólumhasználat kérdése – írták.

Az elmúlt évek tapasztalatai arra is rámutattak, hogy Magyarország és Románia együttműködésében számos zavar keletkezett, ebben a tekintetben is változásokat hozhat az RMDSZ kormányra lépése – jegyezték meg az elemzés készítői, emlékeztetve: a magyar kormány vezető politikusai egybehangzóan támogatásukról biztosították az RMDSZ döntését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.