Csütörtökön kiadott állásfoglalásában a CSM egy sor alkotmányos előírást ajánlott a román sajtóban megjelent Székelyföld speciális státusa című törvénytervezet megszövegezőinek figyelmébe, függetlenül attól, hogy kik a szerzői. A bírák testülete egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó cikkelyt alkotmánymódosítással sem lehet megváltoztatni. Az alkotmánymódosítás korlátai az állam hivatalos nyelvére és az igazságszolgáltatás függetlenségére is kiterjednek – figyelmeztetett a CSM.
A közlemény rámutat: az alkotmány szerint Romániában az igazságszolgáltatás nyelve a román, a kisebbségeknek pedig joguk van tolmácsot igényelni és anyanyelvükön beszélni a bíróság előtt. „Minden olyan – a közbeszéd tárgyává tett – téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen” – fogalmaz a tanács állásfoglalása.
A romániai sajtóban közölt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek tulajdonított székelyföldi autonómiatervezet a – Maros, Hargita és Kovászna megye egyes településeit magába foglaló – történelmi Székelyföldnek biztosítana különleges jogállást. Egyebek mellett előírja, hogy a régióban újjászervezzék a Marosvásárhelyi Táblabíróságot, a megyei törvényszékeket oly módon, hogy az ott dolgozó bírák kétharmada a magyar, egyharmada a román közösség tagja legyen. A kisebb magyar lakosságú székelyföldi települések bíróságain is a bírák egyharmada magyar kellene hogy legyen. A tervezet az is előírja, hogy a Legfelső Bírói Tanácsnak legyen olyan tagja, akit a székelyföldi magyar közösséghez tartozó bírák sorából választanak meg, és aki részt vesz a régiót érintő minden egyes per tárgyalásán.
Az RMDSZ-nek tulajdonított székelyföldi autonómiatervezetből pénteken közölt részleteket a Hotnews.ro román hírportál, majd szerdán hozzáférhetővé tette a csaknem száz törvénycikkelyből álló teljes dokumentum román és magyar nyelvű változatát is. Az RMDSZ az MTI-vel közölte: a szövetség csak azt az autonómiatervezetet tekinti hivatalosnak, amelyet maga hoz majd nyilvánosságra a saját honlapján.