Összébb kötnék Orbán Viktorék a két Komáromot

Fontos lenne, hogy a határ menti kapcsolat erősödjön, erről tárgyalt a kormányfő Budapesten révkomáromi magyar vezetőkkel.

MNO
2014. 11. 03. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő üdvözölte, hogy Komáromban megvalósult a két párt összefogása, és támogatását fejezte ki a jelöltnek.

A megbeszélésen szorgalmazták a határon átnyúló térségi projektek folytatását, az erődrendszerben rejlő lehetőségek jobb kihasználását, valamint kiemelték a megújuló komáromi híd jelentőségét.

A felek áttekintették a magyar tannyelvű kisiskolák és szakiskolák, valamint a felvidéki magyar színházak helyzetét. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: a felvidéki magyar identitás megőrzését szolgáló intézmények továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására, beleértve a szükséges anyagi források biztosítását is.

Megvitatták ezenkívül a magyar kormány javaslatait újabb magyar–szlovák határátkelők megnyitásáról, illetve a komáromi térség gazdasági és munkaerő-piaci helyzetét. Az MKP elnöke szorgalmazta a Miskolc–Kassa autópálya-összeköttetés mielőbbi megvalósítását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.