A törvényszék honlapján közölt végzés megszünteti a hivatal gyakorlásának a tilalmát, valamint azt, hogy a polgármester felvegye a kapcsolatot a bírósági ügyben érintett személyekkel. A törvényszék azt is jóváhagyta, hogy Gyergyószentmiklós városa is osztozzon a polgármesterrel a felelősségben a hivatali visszaélés vádpontját illetően.A végzés nem jogerős, a felek 48 órán belül fellebbezhetnek ellene.Mezei János ellen május végén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a polgármestert hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A vádhatóság szerint Mezei János azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.A DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le a tisztségéről. A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Mezei János 2008 óta polgármestere a 86 százalékban magyarok által lakott 17 700 lakosú Gyergyószentmiklósnak. A polgármester ellen január végén indult ügyészségi vizsgálat, melynek idejére felfüggesztették a tisztségéből. Az eljárás során egy időre házi őrizetet rendeltek el ellene, majd előzetes letartóztatásba is helyezték.
Visszakapja polgármesterét Gyergyószentmiklós
A Hargita megyei törvényszék csütörtöki alapfokú ítélete szerint visszatérhet hivatalába Mezei János.
2015. 09. 17. 21:23
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!