A felvidéki magyar hírportál szerint a sztrájkban részt vevő intézményeken kívül több iskolában részlegesen vagy rövidítve folyik a tanítás, de az akcióból hivatalosan kimaradó oktatók és iskolák is támogatják a kezdeményezést, és egyetértenek a sztrájkolókkal. A Szlovák Tanárok Kezdeményezésének (ISU) adataira hivatkozva azt írják, reggel hét óráig 728 intézmény és több mint tizenegyezer tanár csatlakozott az akcióhoz.
Az ISU azért szüntette be a munkát, mert állításuk szerint a kormány már jó ideje hagyja figyelmen kívül kéréseiket, és a legutóbbi, Juraj Draxler oktatásügyi miniszterrel való találkozón sem sikerült egyről a kettőre jutni. Sajtónyilatkozatukban kiemelik, hogy míg 2009 és 2014 között Csehországban majdnem 27 százalékkal, Magyarországon több mint 11 százalékkal, Lengyelországban pedig 6 százalékkal emelkedett a tanárok fizetése, addig Szlovákiában ez a két százalékot sem éri el, a kormány ugyanakkor azt állítja, hogy az elmúlt két választási ciklusban 50 százalékkal emelték az oktatók keresetét.
Az oktatásügyi miniszter a szlovák köztévében vasárnap „teljes képtelenségnek” nevezte a tanárok követeléseit, Robert Fico miniszterelnök pedig szombaton egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a tanárok követeléseinek teljesítése érdekében március 5-ig már nem tehetnek többet.