Székelyföld nem létezik, a neve is alkotmánysértő

Legalábbis a marosvásárhelyi ítélőtábla szerint. A román tájegységekkel persze nincs gond, azok léteznek.

MNO
2016. 02. 09. 20:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azaz jogerős a Hargita megyei törvényszék korábbi hasonló döntése, amely szintén arra hivatkozott, hogy a Székelyföld hivatalosan nem létezik.

A Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség létrehozását 14 Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesület kezdeményezte tavaly októberben azért, hogy helyi turisztikai célokat népszerűsítsen, ezt szerették volna hivatalosan bejegyeztetni, kérelmüket azonban tavaly decemberben, fellebbezésüket pedig most csütörtökön elutasították.

Nagy Benedek, a szövetség alelnöke elmondta, fellebbezésükhöz számos olyan dokumentumot is csatoltak, amelyek bizonyítják, hogy számos más, történelmi régió nevét szabadon használhatják az ezeket népszerűsítő, hasonló céllal alakult egyesületek, szervezetek.

Székelyföld neve azonban túl erősnek bizonyult: a bejegyzési kérés első tárgyalásakor az ügyész azt közölte, mivel az alapszabályban szerepel a Székelyföld szó, ez alkotmányellenes, hiába változtatták a kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai úti célra. „Ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják.” A kezdeményezők szerint a döntés politikai alapon történhetett, a végzés indoklását pedig a portál is hiába kérte az ítélőtáblától.

Egyébként hasonló célokat valósít meg a hasonló célokra 2001-ben alapított Bukovina Turisztikai Egyesület, amelyet nemhogy tiltottak, hanem éppen hogy a Suceava megyei kereskedelmi kamara és a turisztikai minisztérium támogatásával jött létre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.