Csökkenőben a magyar iskolások száma a Felvidéken

A szeptemberben beiratkozókkal együtt azonban várhatóan szinten marad az iskolások száma.

MTI
2016. 05. 04. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Felvidéken – ahol idén a korábbi éveknél némileg később, áprilisban tartották az iskolai beiratkozást – a 2016–17-es tanévre 3402 leendő elsőst írattak be szüleik magyar tannyelvű oktatási intézménybe, derült ki az SZMPSZ statisztikáiból. Ez a szám némileg alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi, amikor 3575 elsőssel kezdhettek a magyar iskolák, de még nem számít véglegesnek, mert az adatok a szeptemberi tanévkezdésig – a késve beiratkozókkal – még módosulhatnak.

„Elsőre csalódásnak tűnik, hogy idén nem sikerült átlépnünk a 3500-as lélektani határt, de látni kell, hogy a végeredmény szeptemberig még változni fog” – mondta Jókai Tibor. Kifejtette: tapasztalataik azt mutatják, hogy főként a hátrányos helyzetű régiókban, és azon belül a nehezebb szociális helyzetű családok esetében gyakori, hogy csak később – időnként csak szeptemberben – íratják be gyerekeiket az iskolákba. Hozzátette, hogy feltételezésük szerint idén ezt a jelenséget az is erősíthette, hogy a közoktatási törvény módosítása miatt nem a megszokott időben, hanem áprilisban tartották az iskolai beiratkozásokat.

A 258 felvidéki magyar általános iskolába idén beíratott leendő elsősök számának alakulása az egyes régiók szerint jelentős eltéréseket mutat: a járások egy részében emelkedett, másokban csökkent. A statisztikák azt mutatják, hogy míg az olyan tömbmagyar lakosságú régiókban, mint a dunaszerdahelyi és a komáromi járás, inkább a leendő elsősök számának emelkedése volt megfigyelhető, addig a szórványvidékeket is magába foglaló nyitrai és besztercebányai vidéken inkább ezzel ellentétes volt a trend. A Pozsonyi kerületben enyhén emelkedett a létszám, ellenben a Kassai kerületben érezhetően csökkent a beíratottak száma.

A felvidéki magyar tannyelvű általános iskolákba beíratott gyerekek száma a korábbi érzékelhető csökkenés után az elmúlt négy-öt évben stabilizálódott, tavaly enyhe mértékben javult a helyzet, idén – a késve beiratkozókat is beleszámolva – várhatóan szinten marad a magyar elsősök száma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.