Így születik csoda az összefogásból

Óriási zenés villámcsődülettel adták át a román tengerben élő magyar falu új végvárát, a kollégiumot.

Huszonnégy diák elszállásolására alkalmas új kollégiumi épületet adtak át, ebben a korábbi, tizennyolc fős épület felhúzásával együtt 53 millió forinttal a magyar állam, 35 millióval pedig adományozók támogatták az üzemeltető Ethnika Alapítányt – szól a kicsit száraz híradás a Nagyenyedhez közeli Magyarlapád új kollégiumáról. Pedig itt ennél jóval többről van szó.

Magyarlapád eleve nagyon fontos a szórványvilág szempontjából, mert egy az összesen öt magyar többségű faluból Fehér megyében, és a legnagyobb is egyben a maga mintegy ezer lakosával.

Az intézmény alapvetően általános iskolások számára biztosít nemcsak szállást, de étkezést és mindenféle délutáni programot. Akik pedig itt végeznek, azok az immár román többségű Nagyenyed több mint 350 éves, még Bethlen Gábor fejedelem által alapított, továbbra is döntően magyar nyelvű líceumában folytathatják a tanulmányaikat. Ezt egyébként nemrég újítottak fel, kisebb részben magyar állami és helyi román önkormányzati, nagyobb részben pedig EU-s forrásokból.

A kollégium avatásán ott volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki a szórványvidék megőrzésének fontosságáról beszélt, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki a minőségi magyar nyelvű oktatás jelentőségét hangsúlyozta. A műsorvezető, Bánffy Farkas, a fugadi báró éppen a tánctábori zenélésről beszélt,

amikor egyszer csak megszólalt egy hegedű.

Hat percben egymást követték a produkciók közös zenével, tánccal, énekkel. Még a helyi lelkész is beszállt a muzsikálásba, ugyanis – ezt már Bánffy mondta el nekünk – az ezerlelkes faluban rengeteg a zenész. Itt és most huszonnyolc helyi és három „migráns” – falun kívüli – muzsikus, valamint harmincöt táncos adta a magját a népviseletbe öltözött zenei forgatagnak. Íme:

A báró küldetése

Nem kis munkát vett a nyakába a fugadi báró, a híres Bánffyak sarja, amikor budapesti életét feladva visszaköltözött Erdélybe, és őseinek – immár színromán – falujában egyetlen magyarként szívós munkával nekilátott visszaszerezni családja egykori, hatvanezer holdas birtokát. A Bánffy Farkassal készített interjúnkat ide kattintva olvashatja.

Az avatás mellett a népszerű erdélyi református püspök, Kató Béla, illetve a magyar államtitkár érkezése is szerepet játszott abban, hogy ténylegesen a fél falu részt vett az ünnepségen. Na meg az is, hogy nem kis részben saját maguknak köszönhetik a kollégiumot: a Bánffy Farkas által elmondottakból egy életképes és összetartó falu képe rajzolódott ki előttünk.

A turisták által közkedvelt Magyarlapád lakói világlátott emberek, mindenkinek volt itt-ott néhány ismerőse – nem véletlen, hogy nem csak száraz MTI-átvételek, hanem komolyabb sajtóérdeklődés is kísérte az egyébként, pusztán a számokat tekintve elsőre nem óriásinak tűnő beruházást. A falu egyébként az év többi részében is méretét meghazudtolóan pezsgő kulturális életnek ad otthont: néptánctáborok, tavaszi vigadalmak, falunapok segítik a lakók összetartását.

Egyébként a falusiak is magukénak érzik a kollégiumot – tette hozzá a báró –, akkora volt a lelkesedés a felépítése kapcsán, hogy sokszor még azokat is a támogatók közé sodorta, akik eleinte ellenezték a beruházást. Volt, aki fizikailag is részt vett az építkezésben, helyi vállalkozók dolgoztak ingyen, vagy bocsátották az építkezők rendelkezésére díjmentesen a teherautót, burkolóbrigádot. Sokan ajándékoztak bútort, hűtőket, miegymást a kollégiumnak, olyan is volt, aki egyhavi nyugdíját ajánlotta fel a gyerekeknek – így volt lehetséges, hogy

kevesebb mint 90 millió forintból egy 930 négyzetméteres, színvonalas és berendezett komplexum született,

ami valóban nem kevés hozzáadott munkáról tanúskodik.

A helyi magyar általános iskola pedagógusai is bekapcsolódnak a munkába, ők délutánonként tanulnak a gyerekekkel olyan színvonalon, amelyet nem mindenki kapna meg otthon, de a délutáni programok is fontosak: néptánc, főzés, mesemondás és minden egyéb. Ez a fajta gondoskodás egyébként a tanítók-tanárok és a magyar iskola érdeke is: fogynak ugyanis a gyerekek, és az osztályok összevonása Damoklész kardjaként lebegett az intézmény fölött, az pedig nyilvánvalóan színvonalromlással járt volna – fejtegette Bánffy. A mindössze hetvenegynéhány fős helyi létszámot egészítette ki a másfél tucat kollégista, most ezt a számot sikerült több mint megduplázni, sőt a jövő évre már most hat jelentkező is van az új helyekre a környékbeli falvakból, akik máskülönben vélhetőleg csak a román iskolákban tanulhattak volna.

Komolyabb ellenvélemények a kollégiummal szemben nem is voltak, vagy idővel elhallgattak. Egyébként a román polgármesterrel sincsenek különösebb konfliktusok – mondta Bánffy – a falu hat másikkal összevonva alkot egy községet, így viszont már a román többség dönt –, a választási kampányidőszakot leszámítva politikai feszültségek sincsenek. Ahogy etnikaiak sem nagyon: a környékbeli, régóta ott élő román közösségekkel nincs gond, a problémát csak a politika, az erősen nacionalista ortodox egyház jelenti – tette hozzá a báró. Ő maga egyébként a színromán Fugadon él, de, mint hozzátette, ott sincs semmi gond, a román szomszédaival is mindig segítik egymást.

A román többségű térségre egyébként sem jellemzőek olyan konfliktusok, mint a felerészben román, felerészben magyar Maros megyében: a románság számára nincs tétje a dolgoknak, ők már úgy érzik, „győztek”. Sőt, – ahogy Bánffy Farkas fogalmazott – a helyi román vezetés szinte jóindulattal viseltetik a magyarok iránt, akik számukra a „veszély” elmúltával immár inkább díszkisebbségként funkcionálnak: ha fel kell mutatni valamit, akkor már inkább a magyarokkal működnek együtt.

A báró egyébként nagyon jónak látja a magyar nemzetpolitika alakulását: mint mondta, a szocialista-liberális kormányok ideje alatt sem hiányzott feltétlenül a jóindulat, de nem nagyon volt gazdájuk az egyes területeknek, így sokszor elakadtak azok a dolgok, amelyeket most két nap alatt el tudnak intézni anyaországi segítséggel. Ez pedig mindenképpen pozitívum – jelentette ki.