Kijelentette, hogy a szövetség nem ígér olyasmit, amit ne lehetne megvalósítani az elkövetkező négy évben. Hozzátette: a program összeállításakor abból indultak ki, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának is, ami jó a magyaroknak, az minden közösségnek jó lehet.
Kelemen Hunor az élet biztonságossá, kiszámíthatóvá tételét tekintette a szövetség céljának „az elbizonytalanítás időszakában”. Az elbizonytalanítás jelének tekintette a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) a magyar önkormányzati vezetőkkel kapcsolatos eljárásait. A Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester, Ráduly Róbert csíkszeredai, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, valamint a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester ellen indított ügyészségi eljárást az aránytalanságok miatt tartotta aggályosnak. Megjegyezte, hogy az ügyészség mind a négy politikust eltiltotta hivatala gyakorlásától, miközben más polgármesterek – akiket jóval súlyosabb ügyekben vádolnak – továbbra is dolgozhatnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!