Nem örül az erdélyi magyar sajtó az új kormánynak

Nem szakértelem, hanem párthűség alapján válogatták a minisztereket, köztük egy igazi hungarofóbot is.

MTI
2017. 01. 05. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Maszol.ro portál véleménycikkének a szerzője szerint a minisztereket „mintha nem rátermettségük, hanem Liviu Dragnea pártelnök iránti hűségük mértéke szerint választották volna ki”, a kormányprogram pedig inkább hasonlít egy kívánságlistához, mint megalapozott gazdaság- és társadalomfejlesztési tervhez.

„A kormányprogram ezúttal tartalmaz némi hivatkozást a kisebbségpolitikára is, jobbára általánosságokat, ám valóban ránk férne, hogy általánosságokban is javuljon a kisebbségek jogainak betartása és érvényesíthetősége. Hogy mi lesz ezeknek a nagyon halvány ígéreteknek a sorsa, az attól is függ, hogy Sorin Grindeanu – elnézést! – Liviu Dragnea kormánya sikerrel oldja-e fel a társadalmi elvárások keltette feszültségeket. Ha nem, akkor mintegy hamiskártyás, ismét előhúzza majd hajtókájából a magyar kártyát” – véli a cikkíró.

A Maszol szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek nem volt jobb választása, mint megszavazni a Grindeanu-kormányt. „Fontos az RMDSZ-nek felajánlott művelődési minisztériumi államtitkári tisztség is, ha a szövetség jobban tud élni vele, mint az utóbbi években az oktatási tárcánál. De még fontosabb lehet, ha ismét gyakorlattá válik az, ami a NATO- és EU-csatlakozás előtt szokásos volt: a kormánypárt és az RMDSZ közti állandósult párbeszéd, tárgyalás, amelyen az álláspontokat közelíteni lehetett, sikerült kiiktatni a törvényekből kisebbségellenes passzusokat, illetve betoldani olyanokat, amelyek rögzítették az erdélyi magyarok jogait” – fogalmaz a szerző.

A Krónika napilap vezércikkírója szerint a kormány első nagy próbatétele a 2017-es költségvetés lesz. „Reméljük, hogy a költségvetés elfogadása után nem maradnak kérdőjelek, hogy honnan kerül pénz a béremelésekre és a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekre, illetve mi lesz a román közszolgálati média finanszírozásával” – olvasható az írásban.

A Háromszék napilap vezércikkírója szerint meglepő, hogy a Liviu Dragnea pártelnökhöz lojális társaságból csak ennyire futotta, hogy szinte mindegyik kormánytag nevéhez fűződik valamiféle botrány. „Számunkra, magyarok számára különösen visszatetsző, hogy munkaügyi miniszterként a most felálló új csapat tagja lett a magyarellenes megnyilvánulásairól híres Lia Olguta Vasilescu craiovai polgármester is, aki a Nagy-Románia Párt örökségét viszi tovább – immár a kormánypalotában. Ezért és sok másért is érthetetlen az az önfeladónak tetsző magatartás, amellyel az RMDSZ sietett támogatásáról biztosítani az új kormányt anélkül, hogy a meglebegtetett kulturális államtitkári tisztségen kívül ezért bármit kapott volna cserébe” – fogalmaz a vezércikk szerzője.

A cikkíró szerint az RMDSZ „biankó csekknek tűnő” támogatást nyújt a kormánynak, a legnagyobb baj pedig az, hogy az ország vezetésére készülő „bűnbanda” demokratikus, a játékszabályok tiszteletben tartásával megrendezett választáson nyert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.