Hámos László elmondta, hogy a program iránt nagy volt az érdeklődés, a feltételeket a ReConnect Hungary Facebook-oldalán több mint ezren tekintették meg, és a meghirdetett keretre a program honlapján keresztül több mint kétszeres volt a túljelentkezés. „Az idén a lehetőséget fiatalok számára hirdettük meg, de 50-60 éves emberek is jelezték, hogy szívesen jelentkeztek volna. Ha pozitívak lesznek az idei tapasztalatok, nem kizárt, hogy a jövőben a résztvevők körét kibővíthetjük” – tette hozzá.
Közel másfél millió magyar kötődés
Az Egyesült Államokban a 2000-es népszámlálás szerint több mint 1,4 millió olyan ember él, aki számon tartja magyar kötődését. Kisebbségben vannak azok, akik beszélnek magyarul, s képesek a felmenők nyelvén követni, hogy mi történik az óhazában. A ReConnect Hungary a többséget célozta meg.
A kormány is támogatja
A programot a Kossuth Alapítvány támogatói, valamint a magyar kormány közösen finanszírozza. A ReConnect Hungary amerikai szponzorai között van mások mellett a Charles Simonyi Alapítvány, valamint három volt budapesti nagykövet, George H. Walker III., April H. Foley és Nancy G. Brinker is. Magyarországon a költségek nagy részét a Balassi Intézet állja, amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságtól kapott erre támogatást.
Azon diaszpórában élő magyarok számára, akik még beszélik az anyanyelvet, a Balassi Intézet a Külföldi Magyar Cserkészszövetséggel közösen immár több mint tíz éve biztosít egyévi komplex nyelvi és magyarságismereti képzést. Ezen évente 30 fő vesz részt négy kontinens több tucat országából.




