Hódolat Katalóniának. És csak a Barca! Mindeközben a bepöccent nyugger kivégzett ötven countryrajongót Vegasban, és még vagy ötszázat meg is sebesített. És egészen mostanáig nem tűnt fel senkinek, hogy a csávónál több automata fegyver van a spájzban, mint a nemzeti gárdánál.
Idegesek mostanában az emberek – hangzott el a Twin Peaks (2017) egyik kissé szürreálisnak gondolt kulcsjelenetében, miután egy kedves kertvárosi szomszéd mészárlásba fogott, mert elállták a kocsifelhajtóját. Viszont újabb két pompás darabbal bővült a világ legjobb sorozatának könyvekkel és lemezekkel tarkított körítése. Az egyik cédén a Bang-Bang bárban az epizódok végén elhangzó, klipszerűen megelevenedő, ám a történettel szoros összefüggésben álló dalok hallhatók. Ez így egyben komoly rémálom, sötét és nyomasztó, csak néha szakítja meg egy-egy olyan tétel, mint a ZZ Topé vagy a The Plattersé. A két (iker) csúcspont alighanem a Nine Inch Nailstől a She’s Gona Away és a No Stars Rebekah Del Riótól. Chrysta Bell nincs, de ő hamarosan jön Budapestre, addig kibírjuk valahogy. A másik hanghordozót Angelo Badalamenti uralja a témival és a grúvjaival, köztük természetesen a címadóval, valamint Laura Palmer zenéjével, Audrey táncával és a The Red Roommal, amelyről ugye Kubrick Ragyogása óta tudjuk, miként kell visszafelé olvasni, de belefér David Lynch lassúzása is a 30-as szobában. Kortárs szorongás az éjszakában az atombombától a rettegett rengeteg erdőig.
A napokban még az is kiderült számomra, hogy David Lynch alighanem nagyon bírná Arany Jánost, már ha utóbbi nem csak a magyar nyelven írókra gyakorolt volna felbecsülhetetlen hatást. A késleltetések, az ismétlések, a legendás „homály”, ezek lennének a hívószavak. Mivel valljuk be töredelmesen, nem olvasunk napi rendszerességgel Aranyt, a felismerésért egészen a Nemzeti Színházig kellett elzarándokolnom, Kovács Ákos Arany-estjére. Itt a következőket állapítottam meg. Először is Arany él, jobban, mint valaha, gondolta volna a fene. Aztán meg azt, hogy Kovács Ákos nagy segítségünkre van ebben, tekintve hogy érthetővé tesz és kiválóan értelmez. Különösen az Ágnes asszonyt és a Vörös Rébéket mondja remekül, borzongás is akad, és világos a történet. Utóbbit azért fontos megjegyezni, mert ez bitang egy munka, nagyon egyedül lehet lenni, miközben a kedves közönség lélegzete is hallik. Megismerünk továbbá „ismeretlen” verseket, és kiderül, hogy a Nagy Bárd nem volt híján a humornak sem. Szóval kerek az egész. Hogy még kerekebb legyen a produkció, megjelent egy szépséges verseskönyvcédé is, a művész pedig gimnáziumi turnéra indul az est anyagával. Ha ettől nem esik le a srácoknak, hogy Dalos Eszti szép leány volt, akkor semmitől.
