Paranoiás sérelmek miatt állhatott bosszút a Las Vegas-i mészáros

Vérfagyasztó fotó került nyilvánosságra; a vérengzés utáni pillanatokban készült a gyilkos hotelszobájában.

Koncz Tamás
2017. 10. 05. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Így működik:

A Newsweek szerint több üzlet is kifogyott már a bump stockból, mert a fegyverrajongók arra számítanak, hogy a Las Vegas-i események miatt betiltják vagy jelentősen korlátozzák ezek kereskedelmét, használatát.

És a fegyverpárti vásárlók nem is tévedtek a helyzet kapcsán, hiszen az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) csütörtöki közleményében kiállt a bump stock betiltása mellett, így az eszköz hamarosan valóban illegálissá válhat – írta a The Guardian. Az NRA közleményét követően több republikánus képviselő is úgy nyilatkozott, hogy a fegyvert fél-automatából automatává alakító eszközt a közeljövőben betilthatják. Ennek nyomán pedig már szinte sehol sem lehet kapni a bump stockot az Egyesült Államokban – számolt be a The Guardian is.

A Las Vegas-i mészáros tudatosságát jelzi, hogy gondoskodott barátnőjéről – ő fizette Danley repülőjegyét is, mintegy kimenekítve a nőt a bűntény előtt, és 100 ezer dollárt utalt át neki egy Fülöp-szigeteki számlára. A jelek szerint Paddocknak voltak tervei arra az esetre is, ha túléli a mészárlást: a merénylet előtt lőszerrel teli autót készített elő a meneküléshez, és szállást foglalt, nem messze a Mandalay Bay hoteltől. Bár az sem kizárt, hogy folytatni akarta a gyilkolást.

A körülmények tehát ismertek, de az még mindig nem egyértelmű, mi váltotta ki az Egyesült Államok eddigi legnagyobb tömegmészárlását – Paddockot visszahúzódó, csendes embernek ismerték, aki szerette a sportot, a szerencsejátékot, és gazdag befektetőként minden hobbijának hódolhatott.

A csendesség azonban a visszafogott indulatok álcája is lehet – véli Végh József kriminálpszichológus, akit a lehetséges okokról kérdeztünk. A szakértő valószínűsíti, hogy Stephen Paddock paranoiás, dühét és szorongásait egész életében rejtegető ember volt, akiben a düh fokozatosan érte el a robbanáspontot. – Az ilyen pszichés betegek tudattartóak és fegyelmezettek, de ezernyi vélt vagy valós sérelmet tartogatnak. Jogosnak érzett haragjuk egy váratlan pillanatban pedig ámokfutásba csaphat át, ami felülírja a gyilkosság minden emberben működő tilalmát is.

Végh szerint kiváltó ok lehet az apa, Benjamin Paddock rovott múltja is: bár a Las Vegas-i ámokfutó nem élt együtt a pszichopata, veszélyes bűnöző apával, a családi tabuk és mítoszok kihathattak személyiségére – ráadásul Benjamin Paddock hatvan évvel ezelőtt szintén részt vett egy erőszakos Las Vegas-i bűnügyben, és összetűzésbe keveredett a rendőrséggel is.

Végh József szintén fordulópontnak tartja Stephen Paddock tavaly októberi fegyvervásárlási rohamát: a pszichológus szerint 2016-ban a nyár végén-ősz elején történhetett valamilyen törés a férfi életében, ami után már eltökélten, tudatosan készült a bosszúra.

Chicagót és Bostont is felmérte

Több amerikai nagyvárost is feltérképezett Stephen Paddock, hogy lehetséges támadási helyszíneket keressen – közölte az NBC News csütörtökön magas rangú rendőrségi tisztviselőkre hivatkozva. Mint írták, a férfi Chicago és Boston után érdeklődött élénken, előbbi városban még szállodai szobákat is foglalt augusztus elejére, de végül nem érkezett meg. Chicagóban augusztus 3. és 6. között rendezték meg a Lollapalooza fesztivált, amelynek minden napján 100 ezer fős telt házzal számoltak a szervezők. A Paddock által lefoglalt két hotelszobából tökéletes kilátás nyílt a fesztiválnak otthont adó Grant Parkra – írta a TMZ. Mindkét szobát a fesztivál zárónapjáig foglalta le, ám végül nem utazott el Chicagóba. A rendőrség egyelőre nem kommentálta a hírt.  

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.