Zolik (a gólya, a robot és az író)

Ha a Zoli gólya ezt látná, ami éppen most van, pánikszerűen húzna vissza a migrénesek közé.

Hogy Poós Zoltán generációja egyik legtehetségesebb írója, az már régen nem kérdéses. Minimum azóta, hogy A szív határai című regényében (2009) megteremtette az általam olvasott kortárs magyar irodalom legcsodásabb nőalakját. Bizony. Legújabb kötetét is nehéz félretenni néhány órára a párhuzamos olvasás borzalmas, ám mégis kiválóan működő megszokása miatt. Az Étvágy az imákra (Kalligram, 2017) jó kis utazás a rendszerváltás kori Magyarországon, egy húsz–negyvennyolc éves srác szemüvegén át, aki belepottyant a sűrűjébe. Poós Zoltán Battonyán született, és ez meghatározó. Mondjuk az is meghatározó lenne, ha Nemesmedvesen jön a világra, arról lenne csupán szó, hogy jól látja, mi ment a végeken és mi a vízfejben. És ezt képes úgy közreadni, hogy színe-szaga-íze van mindennek, és még ugye az ismerős figurák a tetejébe. Esetünkben persze nem a Tények és Tanúk sorozat egyik darabját olvassuk, el is szabadul gyorsan a ménes. Hősünknek Kádár János temetésének napján nem jut eszébe a Miatyánk néhány sora (ez milyen már, egyrészt mint a Proust sütije már megint, másrészt sajna előfordul és kínosabb, mint amikor az ukrán–román határ szélén tankolás után elillan a PIN-kód), cserébe viszont felbukkan Ribbentrop és a taxisblokád. Amikor ugye az ország lebénulása mindenkit váratlanul ért, de egy esküvőt azért már bajos lemondani.