Szörényi

Késik, de ezt senki sem veszi zokon. Nyílik az ajtó, belép rajta a tanár, kiköpött Trockijnak tűnik fel első látásra.

Néha úgy tűnik, nem Szörényinek kellene könyvtárba járnia, hanem a könyvtáraknak kéne járniuk Szörényibe. Lehet, hogy ez én merítésem nem elég mély, de nála nagyobb, alaposabb tudású és a tudásával nagyobb kreativitással élő embert nem láttam. Lehet, hogy van. De én megelégszem azzal, hogy rá fölnézhetek.

Megint évek telnek el. Valakit ünneplünk Mátis Lívia lakásában, a Kárpátia étterem fölött két emelettel. Egyszoba-konyhás lakás galériával – ha lenne csillár, azon is lógnának az emberek. Jóval éjfél után vagyunk, keveredik a tálcákon orosz krémtorta a tormás sonkával és fasírtokkal, fazékban a bableves a pörkölttel, gyomrokban a bor pálinkával, whiskyvel, sörrel, agyakban az irodalom a politikával, a filozófia a napi pletykákkal. Ha van leírhatatlan zűrzavar, akkor ez leírhatatlan. Nyílik az ajtó, belép rajta Szörényi. Fekete öltöny, vakító fehér ing, sötét nyakkendő, vállán az elmaradhatatlan hátizsák. Fáradtnak látszik, de mosolyog, éhesnek és szomjasnak látszik, de igyekszik mindenkit külön-külön üdvözölni. Épp nagykövet Rómában, és egyenesen Rómából érkezett az egyszoba-konyhába, mert ide volt útja, kívánkozása. Mivel nincs máshol hely, leül a földre, azaz az akkorra már mocskosra tiport szőnyegre, oda, ahol épp nincs láb, vagy nem hever senki, és olyan képet vág, mint aki megérkezett. Haza, az övéi közé.

A nagy embereknek – mert én, ha nem derült volna ki, Szörényi Lászlót ma élő legjelesebbjeink között tartom számon – nem kötelességük a szerénység, a közvetlenség, de lehetőségük. Szörényi ezeket is megengedheti magának

Szörényi László, lapunk tárcaírója március 22-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Isten éltesse!

További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.