– Másfél órát szántam rá, két bevásárlóközpont hat üzletében is kerestem, de sehol sem tudtam megvenni az együttese legújabb lemezét, a Köszönetet.
– Elkapkodták volna? Netán már nem árulnak magyar könnyűzenét?
– Gyanítom, hogy az utóbbi, mert mások kiadványait sem láttam. Ennyire összeomlott a hazai lemezpiac, hogy a boltoknak nem éri meg készleten tartani a lemezeket?
– Sajnos igen. Az ok, hogy miért nem lehet lemezeket kapni, már bonyolultabb, és több oldalról kell megközelíteni. Az összeomlás tény, de talán abban is van valami, hogy nem végzik jól a feladatukat azok, akiknek az lenne a dolguk, hogy eljusson az emberekhez a hangzóanyag. Minden zenésznek van egy teóriája erről, hogy ez miért alakult így, ezzel most nem is fárasztanám, de kétségtelen, hogy átrendeződött a lemezpiac. Zenész vagyok, de már magam sem tudom, hol az aranylemez határa – talán kétezer példányt kell eladni ehhez. Ez már a vicc kategória, lassan ott tartunk, hogy az új lemez kiadása kizárólag promóciós célokat szolgál, hogy az ember bekerüljön az újságokba.
– Fura ez, mert ennek ellenére a zenészek sztárok: a kávézóból kinézve, ahol most beszélgetünk, több hirdetésen látni a kollégái fotóját, és ön is szerepelt és szerepel különféle cégek hirdetéseiben. Az arc eladható, a lemez már nem?
– Ha tíz zenész kollégát megkérdezne, kilenc elkezdene panaszkodni azért, hogy a világhálóról ingyen letölthető zene megölte az eladásokat. Én nem így látom: nagyon örülök annak, hogy ilyen komolyan teret hódított az internet. Én még kazettáról vagy újságokból próbáltam ellesni a trükköket, de ma már néhány kattintással minden elérhető. Tizenéves gyerekek tudnak professzionális szinten muzsikálni a világháló segítségével, és ez szerintem fantasztikus dolog.
– De miből élnek meg így a muzsikusok?
– Koncertekből. Átrendeződött a világ, a kiadó ma már nemcsak a lemezeladásokból akar megélni, hanem mindennel foglalkozik, átveszi a menedzserek és a koncertszervezők szerepét. Van, akinek szüksége van erre a csomagra – ez főként a fiatalokra jellemző –, de egy 15 éves zenekarnak, mint amilyenek mi vagyunk, nincs. Visszatérve az eladásokra: azért a világ egyes részein az online fizetős letöltésekből is lehet jól keresni, de ez nálunk még gyerekcipőben jár. Harminchat éves vagyok, és későn érő típus, de még én sem vettem soha online módon zenét, igaz, illegálisan sem töltöttem le soha.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!