Az FM álláspontja szerint különben a „sérülésmentes azbeszttartalmú anyagok általában (!) nem jelentenek egészségügyi kockázatot”, az ilyen tetőket megmunkálni, bontani azonban tilos.
Megkerestük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt is, Igyártó Gyöngyi elmondása szerint ő az ügygazda, legalábbis a Fővárosi Törvényszék őt nevezte meg annak. A vagyonkezelő illetékes munkatársa, Keszegné Molnár Szabina kommunikációs menedzser visszahívott, s kérésemre írásban is elküldte, hogy: „A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a kártérítés kapcsán egyelőre nem tud érdemben nyilatkozni, tekintettel arra, hogy az ügyben bírósági eljárás van folyamatban. A levelében feltett további kérdések megválaszolásában az MNV Zrt. nem rendelkezik hatáskörrel.” Telefonon egyúttal a Pest Megyei Kormányhivatalhoz irányított a kommunikációs menedzser, lévén őt nevezték ki a selypi mentesítés felügyelőjének. Tarnai Richárd hivatalában arról tájékoztattak, ők csupán a mentesítési munkákhoz szükséges közbeszerzésekért és a feladat előírás szerinti elvégzésének biztosításáért felelősek, vagyis – s ez történetesen igaz is – átfogó azbesztkoncepcióval ők nem rendelkezhetnek, az állam helyett stratégiai kérdésekben nem dönthetnek. Pont.
Nyergesújfaluban egy középkorú úriember a polgármesteri hivatalban azt meséli, amikor családtagja 1993-ben megbetegedett, kórházi papírjaira már ráírták, hogy azbeszt okozta kórságban szenved. Ez, tette hozzá, a rendszerváltozás előtt nem volt jellemző, akkoriban titkolták, hogy a szocialista nagyüzemek egészségkárosító hatásúak lennének, a zárójelentésben sem szerepelhetett semmi, ami erre utal. Huszonöt évvel később az Országos Onkológiai Intézethez fordulunk információkért, s találunk is közlékeny orvost, ám nyilatkozattételi engedélyét a legfelsőbb szinten letiltják. Informátorunk név nélkül annyit elárul, hozzájuk évente körülbelül nyolcvan azbesztes beteg kerül. Megkeresünk egy szakmai berkekben ismert orvost a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, a Semmelweis Egyetemen és a Korányiban, de egyikük sem nyilatkozhat.
Annál szívesebben válaszol a Magyar Azbesztmentesítők Szövetségének elnöke. Borsody Gábor elszánt, jó beszédű ember, szavait hallgatva érződik, hogy mindent tud a témáról, amit csak lehet. Mindjárt a beszélgetés elején hangsúlyozza, hogy nem ítélhetünk el mindenkit, aki az azbeszt alkalmazását évtizedekkel ezelőtt előírta, hiszen – éppen a hosszú lappangási idő miatt – sokáig nem utalt semmi arra, hogy az anyag káros az egészségre. Vonattól repülőgépmotorig, iparban és lakótelepeken legalább 35 éven át előírásszerűen alkalmazták az anyagot. Nyilván más azbesztterhelést kapott az, aki a gyárakban dolgozott, a közelben élt, illetve az, aki csupán különböző mértékben felhasználta a gyilkos palát, szigetelőt. Németországban végzett vizsgálatok azt igazolták – fejti ki Borsody Gábor –, hogy egy négyzetméter palából átlagosan évente három gramm azbesztrost kerül a szabadba, ami a hazai viszonyokkal felszorozva a számot három-hatszáz tonnát jelent összesen.
Azbesztszennyezések nem csak Közép- és Kelet-Európában történtek, az eddigi talán legjelentősebb per Torinóban zajlik: háromezer beteg áll szemben az 1986-ban felszámolt gyár tulajdonosával, akit tömeges katasztrófa előidézéséért állítottak bíróság elé. Első fokon 18 év letöltendő büntetést kapott, de elévülés miatt tavaly év végén másodfokon ejtették az ügyet. Az ügyészség új eljárást indítványozott, a per elhúzódása a hazai tárgyalásokra nézve sem jó előjel.
A diagnózistól számítva egy év áll rendelkezésre, hogy a betegek bírósághoz forduljanak, a nyergesújfalui Farkas László egy nappal a határidő előtt lépett. Az alig több mint negyvenéves férfi sosem dolgozott a gyárban, csak a közelében nőtt fel. Mikrobiológus, családos ember, egy nagy gyógyszergyár kutatója, munkája miatt jelenleg Szlovéniában él. Terveztünk találkozót, de egészségi állapota miatt végül csak SMS-ben tudtunk érintkezni.
Kapcsolatba léptünk egy a szociális ellátórendszerben dolgozó nyergesújfalui férfival is, aki név nélkül azt mondta: a történtek után sokan tartanak attól, hogy a közeli lábatlani cementgyár bontása közben is a levegőbe juthatnak káros anyagok. Megnéztük a területet, a munkák valóban intenzíven zajlanak, a félig összedőlt, óriási épületek látványa nem mindennapi. A bontást egy helyi politikai vezető szerint itt már szakszerűen végzik, az azbeszttartalmú részek szétszedésekor például vízfüggönyt alkalmaztak. A járdán egy részt elkerítettek, a szalagokon „ASBEST” feliratú táblák láthatók, másutt a felirat: „Vigyázat, azbesztet tartalmaz – A belélegzett azbeszt veszélyes az egészségre – Tartsa be a biztonsági előírásokat!”
A szennyezés a fővárosban is sokak életét tette tönkre, illetve fogja megkeseríteni a következő évtizedekben. Az Angyalföldön állt egykori Láng Gépgyár munkásai között sok az áldozat, de veszélyben vannak azok is, akik a népligeti buszpályaudvar melletti volt laktanya bontásánál a környéken éltek, dolgoztak. A szerkesztőségünktől három perc sétányira állt, azbeszttel szennyezett épületet 2009-ben szakszerűtlenül bontották, a törmelékből hónapokon át fújta a szél a port.
Igyártó Gyöngyi ügyfeleivel: a selypi Paziczki Lászlóné Katalinnal, a férjét, Zsoltot elvesztő György-Sándor Judittal, Varga Józseffel, Valóczi Józseffel, Lakatos Eszter családjával és a nyergesújfalui származású Farkas Lászlóval hősiesen küzdenek, másokat is képviselve. Valódi áttörést az jelentene, ha politikai szintre lehetne emelni az ügyet, s a kormány, az állam éppúgy a károsultak mellé állna, mint tette azt a kolontári vörösiszap-katasztrófát követően.
Az érintett településeken a panelprogramhoz hasonló, illetve részben ahhoz kapcsolódó azbesztmentesítési programot sürgetnek, és szeretnék elérni, hogy kártalanítási alapot hozzanak létre. Az azbesztmentesítők csak Selyp térségében kétezerre becsülik a szennyezett házak számát, s mint kiderült, a gyár törmelékeinek elszállítása is várat magára; az inotaiak elutasították, hogy az ottani hulladékkezelőbe kerüljön az anyag. A fertőzött területeken lévő házak eladhatatlanok.
A sokszor bevillanó amerikai filmben Brockovich és ügyfelei nyertek. Halottaikat ugyan nem tudták visszahozni, de a kiperelt dollármilliók révén emberhez méltóbb körülményeket tudtak biztosítani az életben lévő károsultaknak. Idehaza, a magyar valóságban is történnie kellene valaminek. Kimegyünk a Duna-partra, nézzük, ahogy a szél odébb fújja a homokot.
További tartalmas és izgalmas olvasnivalók a Magyar Nemzet szombati Magazinjában, amely vasárnap estig megvásárolható az újságárusoknál.