Kiskorúak millióit taszítja házasságba a családjuk

Százmilliók kötnek 18 éves koruk előtt házasságot. Nálunk is probléma a gyerekházasság.

Kényszer- és gyermekházasságok országszerte történnek, de csak tíz államban van érvényben olyan törvény, amelynek segítségével mindez megelőzhető vagy büntethető lenne. A migráns nőket és gyerekeket segítő szervezet, a Tahirih Justice Center felmérése szerint az érintettek főleg bevándorlók (nemcsak ázsiai és afrikai, hanem amerikai és európai országokból), de sok esetben tősgyökeres amerikai családok is. A felmérés azt is kimutatta, hogy a jelenség nem vallásspecifikus: muszlim, katolikus, hindu, buddhista és ortodox zsidó családok is házasították ki idő előtt gyermeküket. A szülők legtöbbször azzal indokolják döntésüket, hogy így szerették volna irányítani gyermekük szexuális életét és identitását, megvédeni a család becsületét – vagy épp megteremteni az anyagi biztonságukat.

A fejlődő országokban – mint a cikkünk elején említett példa is mutatja – a családok döntése mögött kulturális, társadalmi és gazdasági okok is meghúzódhatnak, legtöbbször ezeknek a tényezőknek az egyvelege vezet ahhoz, hogy a gyereket kényszerházasságba adják. Számos kultúrában pedig a nő alsóbbrendű lény, akarata nem érvényesül, ezért azontúl, hogy árucikként használják, a házasságon belül is sokszor szexuális erőszakot, testi és lelki bántalmazást kell elszenvednie. Mindeközben megfelelő egészségügyi ellátásban sem feltétlenül részesül: az UNICEF tanulmánya szerint Bangladesben, Etiópiában és Nigerben a 15 év alatti lányok többségét egyszer sem vizsgálják meg a terhesség alatt. Ez, illetve az a tény, hogy a testük nem elég fejlett még a szüléshez, gyakran halálhoz is vezet magzat és édesanya esetében egyaránt.

A világ országainak 88 százalékában 18 év a minimumkorhatár a házasodásra (van, ahol még ennél is több: Japánban 20, Kínában nőknek 20, férfiaknak 22), de nagyon sok helyen léteznek „kiskapuk”. Magyarországon a jelenlegi szabályok a nagykorúság elérésétől teszik lehetővé a házasodást, de speciális esetekben a gyámhatóság engedélyével már 16 éves kortól lehet házasságot kötni. Ez nálunk egyáltalán nem mondható gyakorinak, ám Ujvári Éva pszichiáter szerint előfordul.

– Időnként találkozom a praxisomban korai házassággal, bizonyos kultúrákban ez megszokott – mondja Ujvári. – Általában a várandós anya védelmében szoktam a javaslatot megadni, ha úgy látom, hogy testileg, lelkileg érett az anyaságra, és a család nem akarja, hogy az újszülött állami gondozásba kerüljön.

Ujvári úgy tapasztalja, hogy általában az anyai nagymamák szorgalmazzák az esküvőt, majd idővel ők válnak a baba gondozójává, gyámjává is. A fiatal anyák sokszor csak a második, harmadik gyerek után nőnek fel a feladathoz, de addig is legalább családban nő fel a gyermek.

– Kelet-Közép-Európában főleg a roma közösségeket érinti ez a kérdés, ahol 14–18 éves korban szokás házasodni. Azonban itt is különbséget kell tenni a csoportok között – tudjuk meg Forgács István roma ügyi szakértőtől. – A hagyományőrző oláhcigányoknál a folyamatot komoly felkészítés előzi meg, sok külsőséggel jár, és általában rengeteg pénzzel is hozomány formájában. A pár az egész közösség támogatását és áldását élvezi, és jól szituált fiatalokat adnak össze.

Ez főleg Romániában és Bulgáriában szokás, mondja Forgács, de itthon is van arra példa, hogy tehetős családok azzal erősítik meg pozíciójukat, hogy egy másik meghatározó család gyermekéhez adják lányukat. Itt nem beszélünk kényszerről, mert a fiatalok hasonló családi hátterüknek köszönhetően feltételezhetően illenek egymáshoz, és nem ismeretlenül, egyik napról a másikra történik meg az esküvő. A legtöbb esetben persze nem beszélhetünk klasszikus, anyakönyvvezető előtt történő házasságról: erre sokszor csak az után kerül sor, hogy a gyerekek abba a korba léptek, hogy ez jogilag lehetséges, de addig is úgy élnek együtt, mint asszony és férje – és a közösség is házastársként tekint rájuk.

Ezzel szemben állnak azok a főleg északkelet-magyarországi romungro közösségek, mint például a Borsod megyeiek, ahol a telepi fiatalokat – terhesség vagy más kényszer, például a szegénység esetén – a saját családjuk taszítja bele a házasságba. Forgács István szerint ez azért veszélyes, mert ha egy 14–15 éves lány összeáll egy fiúval, akkor szinte törvényszerűen kikerül az iskolarendszerből, férje pedig elvárja, hogy asszonyként viselkedjen. Tehát sok esetben, ha papír nincs is, házasság van, amelyben az ifjú ara férje családjának szabályai szerint kénytelen élni. A fenti, oláhcigányok között dívó szokással ellentétben itt a lányt egyáltalán nem készítik fel arra, ami vár rá, nincsen stabil családi háttere, nem áll mögötte egy közösség – s így jóval kiszolgáltatottabb.

Az ENSZ tisztában van az egész világon létező probléma súlyával, és mintha tenni is próbálna valamit: 2014-ben az ENSZ-közgyűlés elfogadta azt a határozatot, amelyben arra szólítják fel a tagországokat, hogy tegyenek meg minden szükséges lépést a gyermekházasságok beszüntetésére. Az Afrikai Unió is eszmél – konkrét lépéseket dolgoznak ki a gyermekházasságok visszaszorítására –, a brit kormány pedig tavaly az UNICEF-fel közösen Girl Summit néven indított kampányt a kényszerházasságok ellen. Nagy kérdés azonban, hogy az efféle kezdeményezések hatása mikor ér el a világ eldugott, szegény és magukra hagyott zugaiig.