Ha nagyobb időtávlatban nézzük a dolgokat, nem árt tudni, hogy Románia rendelkezik Európa szűz erdeinek, vagyis érintetlen vadonjainak kétharmadával. Ennek köszönhetően ott él a legnagyobb számban barna medve, farkas és hiúz, de a vadállatok élettere egyre szűkül, ugyanis az ország által birtokolt 218 ezer hektárnyi érintetlen erdő egy része már csak papíron létezik. A fákat ugyanis kivágták: az elmúlt húsz évben legalább négyszázezer hektárnyi erdő tűnt el, a nemzetgazdaságot ért kár több mint ötmilliárd euró.
Ráadásul a tendencia nem csökken, ugyanis egyre több fa kivágását hagyják jóvá a hatóságok: míg hat éve átlagban négymillió köbméter fát termeltek ki törvényesen egy naptári évben, tavaly már nyolcmillióra adtak engedélyt. A legális kitermelés mellett nagyon sok fát egyszerűen ellopnak – aki például tíz éve járt legutóbb a Madarasi-Hargitán, és most újra odalátogat, meg fog lepődni, mennyire kopár lett a hegycsúcs, és a környező hegyek is foltosak lettek a tarvágásoktól. A folyamat nem csak az államot károsítja meg. Sok egykori tulajdonos igényelte vissza az erdőit, de többször előfordult, hogy mire kimérték volna neki a területet, egyszerűen nem maradt fa az egykori birtokon.
Az egyéni tragédiákat jól mutatja be egy frissiben, a Magyar Médiamecenatúra támogatásával készült dokumentumfilm, a Méregzöld mesék. A székelyudvarhelyi Szabó Attila alkotásából (amelyet november 11-én mutat be a Duna Tv) kiderül, hogy többször a helyi hatóság összejátszik az erdészettel (néha akár jogerős törvényszéki ítéletek figyelmen kívül hagyásával) abban, hogy lassítsák a visszaszolgáltatási folyamatot a jogos tulajdonosnak. A Székelyföldön az illegális erdőkitermelés népi sport lett, nyíltan lehet űzni – akad olyan gyergyóditrói férfi, aki a közösségi hálóra feltöltött profiljában a foglalkozás rovatba nemes egyszerűséggel azt írta: falopás. Akik megpróbálnak a bűnözők ellen tenni, megjárhatják: a gyergyóalfalui Madarász Istvánt fejbe vágták fejszével a fatolvajok, súlyosan megsebesült. Gyergyóditróban több embert megvertek, amikor megfogták a fatolvajokat, és egyiküket, Balázs Józsefet meg is ölték. A tetteseket ugyan letartóztatták, de másnap délután szabadlábra helyezték. Az áldozat felesége nem tudott belenyugodni a helyzetbe, és röviddel a tragédia után öngyilkos lett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!