Támadás a budapesti városmajori plébános ellen

Lambert Zoltán atya évtizedek óta segíti a kerület hajléktalanjait, ez lett a veszte.

Szép szavak ezek, tűzijátékként durrognak a verbális kereszténység patronjai.A mise után a templom irodájában ülünk le az atyával, aki az elején tisztázza, nem kíván Kerék-Bárczyval vitatkozni, szavaira reagálni. S bár nem akarja nagydobra verni, de elmondja, hogy rendszeresen foglalkozik a hajléktalanokkal, gondoskodik az élelmezésükről. Olyan is akad, akit pénzzel támogat, de nagyon megválogatja, hogy ebbe a körbe ki tartozhat bele. Személyesen ismeri őket. A legjobb rendező a Jóisten, ebben a pillanatban kopogtatnak. Az ajtóban hajléktalan férfi jelenik meg, és a kulcsot kéri. Lambert Zoltán intézkedik.– Neki megengedtem, hogy itt, az egyik üres szobában tárolja a holmiját, miután a börtönből szabadult – mondja el az atya. – A Blikkben megjelentekkel ellentétben rendszeresen támogatom a hajléktalanokat. Nem kidobatni szeretném, hanem megkérni a hatóságokat, hogy figyelmeztessék őket, de ezt is csak akkor, ha részegek, randalíroznak. Volt idő, hogy a kistemplom előterében életvitelszerűen éltek, nem lehetett bemenni. Most is előfordul, hogy betelepszenek, ott végzik el a dolgukat. Már csak a gyerekek miatt sem egészséges ez a helyzet.

Az atya szavait már azt megelőzően megerősítette egy kommentelő a szóban forgó cikk alatt, hogy ő maga kimondta volna őket.„Kedves Hozzászólók, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ez a plébános mit tett és tesz ezekért a hajleszekért a Városmajorban! – kezdte sorait „Hildegard” a Blikk online felületén november 4-én. – Étkezési jegyeket osztogat, ruhákat, tartós élelmiszereket, utazási jegyeket, a szomszéd pékségből kapott süteményeket, kenyereket, zöldséget, gyümölcsöt. Ezt ismerve rengeteg hajléktalan, de kispénzű szegény is bejár, becsönget hozzá hajnalok hajnalán, éjszaka is, nappal is, és ő kimegy, és adakozik válogatás nélkül. A hittanosok a megmaradt szendvicseket, sütiket mind kiviszik a szerencsétleneknek, azok már jól ismerik a híveket is. Nemegyszer voltam szemtanúja, hiszen évek óta a Városmajori-templomba járok. Egyvalamit kér Zoltán atya, hogy ne piszkítsanak a templom bejáratába, tiszteljék Isten házát. Ezenfelül bemehetnek a misére és tisztességesen viselkedve végigülhetik. Olyan nagy kérés, hogy ne alkoholizáljanak, sátorozzanak és ne intézzék a szükségüket a templomkapuban???”A hozzászólás mindennél jobban leírja a helyzet faramuciságát.

Az atya is csak annyit kérdezne meg a DK-s önkormányzati képviselőtől, hogy ő maga hány hajléktalant engedett be a lépcsőházába vagy a kertjébe, ahol a gyerekei játszanak, és hánynak engedte meg, hogy ott aludjon.– Vagy melyik óvoda engedné meg, hogy a hajléktalanok ugyanúgy járhassanak oda és élhessenek, ahogy a gyerekek? Szeretném épen megőrizni a templomunkat. Van a hajléktalanokért működő egyházi szervezet, miért nem mennek oda, és használják ki a lehetőséget? Miért kell megengednem, hogy zavarják az istentiszteletet, és ellene cselekedjenek az alapvető higiénés elvárásoknak?Arra a kérdésre, vajon miért ilyen viselkedéssel hálálják meg az odafigyelést, az atya azt válaszolja, hogy az életformájuknak köszönhetően a legtöbbjükből kihalt a jóérzés.

Klinger Mária pszichológus, a váci Szociális Szolgáltatások Házának igazgatója ezt a következőképp látja.

– Az a helyzet állt elő, hogy az atya a kisujját nyújtja, de az egész karja kell, ezért visszaélnek a jóságával. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ezek rendkívül rossz sorsú, nehéz anyagi és lelki állapotban lévő emberek, akik nem tudnak élni a kapott szeretettel, mert a szocializáltságukból ennyi fér ki. Sajnos a társadalomnak egy olyan rétegéről van szó, amely nem véletlenül került oda, ahol van.

Ha ilyen helyzet adódik, általában a hajléktalanellátással foglalkozó szervezeteket kell hívni, a rendőrség csak akkor léphet fel, ha valami törvénysértő esemény történik, például italoznak, megfenyegetnek valakit vagy odarondítanak.Az igazgató asszony azt javasolja, keressük meg a kerület hajléktalanellátóját, hátha ezzel Lambert atya segítségére is lehetünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Széll Kálmán téri melegedőjében Környei Annamária áll a rendelkezésünkre. Ismerik a problémát.

– Nagyon nehéz és ellentmondásos a helyzet. Minden jóérzésű ember szeretne segíteni, hogy az ott élők ne maradjanak embertelen körülmények között az utcán, viszont azzal, hogy segítjük, ott is tartjuk őket. Érdemes lenne becsalogatni őket egy olyan intézménybe, ahol megkapják azt az ellátást, amivel tovább tudnak lépni. Az atya jó szándékkal segít, de akaratlanul is azt éri el, hogy emiatt a hajléktalan cöveket ver nála. Lehet, hogy olyan „jól tartja” őket, hogy nem is jönnek el a Széll Kálmán térig.

De vajon miért éri meg bemenni? Azért – ahogy az Környei Annamária szavaiból kiderül –, mert a szociális szakma arra törekszik, hogy mindenki a neki legmegfelelőbb ellátást kapja, mind az idősek, mind a párkapcsolatban élők vagy a drogosok. Egyénre, személyre szabottan kell megtalálni a megoldást, de ez nem könnyű, mert előtte ki kell építeni a bizalmat. Viszont amíg ott kapnak valamit, miért mozduljanak?Lehet tehát, hogy nem minden esetben a legjobb módszert választva, de az atya a keresztény választ keresi a problémára. Ahogy számos jó szándékú ember, a hívek, a szociális szakma munkatársai. Kétes eredményű lájkvadászatra az ügynek mindössze egy szereplője használta fel a történteket, összekapcsolva egy kis egyházgyalázással. Persze Kerék-Bárczyt mindebben keresztény szempontok vezérelték. Méltóan pártjához, amelynek elnöke „rendszeresen szokott bérmálkozni”.