A tévéostromot nyilván nem szabad önmagában nézni, hanem a megelőző hónapok, a választási kampány, a nyári kormányzati intézkedések és az október eleji helyhatósági választásokra való felkészülés kontextusában – mondja megkeresésünkre az akkor történtek hátterére is rálátó, egykor SZDSZ-es, a ciklus végén független parlamenti képviselő Gulyás József.
Ennek része volt, hogy a kormány elhazudta a költségvetés siralmas helyzetét, és nem hozta időben – még a választások előtt – nyilvánosságra a költségvetési hiány adatait. Sőt – ezt több egykori képviselő is megerősítette – Veres János még a koalíciós partner SZDSZ vezetői elől is eltitkolta a deficit pontos mértékét. (A választási győzelem után közölte a pénzügyminiszter, hogy rendkívüli intézkedések nélkül a hiány év végére a 10,3 százalékot is elérheti, ezért következett be egy sor megszorítás 2006. július 1-jétől.)
– Emlékszem, Kuncze Gábort is hogy meglepték a kritikus számok. Azzal mindenki kalkulált, hogy elszállhat a hiány, de a mértékét mindenki jelentősen alábecsülte éppen azért, mert mi is alul voltunk tájékoztatva. Amikor a választások után Veres János és Gyurcsány Ferenc eljött egy zárt frakcióülésünkre, és közölték, hogy ténylegesen mennyi, Kuncze megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot, bár vele egy-két nappal korábban azt már közölték – mondja a volt liberális képviselő. Szerinte más stratégiai vagy kényes ügyekben is inkább csak használta, mint bevonta Gyurcsány Ferenc az SZDSZ-t, így például a beszéd kiszivárgása után kialakult botrány kezelésében is önjáró maradt. Szerinte „a jobboldalinak egyáltalán nem nevezhető” Csillag Ádám dokumentumfilmes Ostrom alatt című filmjében van egy nagyon fontos jelenet, amely megvilágíthatja az ott történtek hátterét. Ebben Rudi Zoltán, a televízió akkori elnöke arról beszél, többször is hívta aznap este Gergényi Pétert és Gyurcsány Ferencet is, akik megnyugtatták, hogy perceken belül megfelelő rendőri erő érkezik a tévészékházhoz, de ez órákig nem következett be, így a tévéelnök egyre ingerültebben telefonálgatott, és kérte számon Gergényin és Gyurcsányon, miért nem történik semmi. Ők mindketten „nagyon higgadtak, nagyon nyugodtak voltak”, végül Rudi maga jutott arra a következtetésre, hogy „itt aztán rajtunk nem segít senki. Sőt, talán jól is mutat a CNN-en, hogy Magyarországon mi történik”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!