Egykor a Stefánia út a Népstadionnál meccs előtt vele volt, a hetes busz, a mindenkori plázák fekete pénteken, a szűk udvar „az erkély” alatt Veronában vele van tele. Tüntetések, látványosságok állandó résztvevője is ez: a tömeg. A rendkívüli események különösen vonzzák. A nyilvános kivégzések évszázadaiban aki élt és mozgott, összegyűlt a vesztőhely körül. Mostanában nem személyesen, de a képernyők előtt ülve milliós, milliárdos sokaságként vagyunk képesek körülvenni és szemlélni a borzalmat.
Id. Pieter Bruegel Keresztút című képén, ezen a hatalmas tablón „tarka csoportokba verődve hullámzanak, akár a tenger”, és közöttük ott megy valaki, és „cipeli keresztjét az árva” (Kántor Péter: Fölmenetel a Kálváriára – Pieter Bruegel, 1564).
Máté evangélista, aki nagyon sokat tudhatott a tömegről (a kifejezés harmincnál is többször fordul elő az evangéliumban), Jézus elítélésekor nem is tömeget, hanem egyenesen tömegeket ír. A magyar nyelvben is ismerősen csengő szavak jelentéstartalmukban változatosak. A genosz nemzetséget, fajt jelöl, a pogányok tömegére az ethnosz kifejezés az általában használt, míg az Isten népe, legtöbbször így, határozott névelővel: laosz.
Ennyire sokan vannak; sokfélék, sokféle elfoglaltságban, a képen is ezerfelé elszórva. Kántor Péter fentebb idézett versében: „Külön-külön és mégis együtt, / se jó, se rossz, se csúf, se szépek, / egymás mellett, egymás nyomában / fut, liheg, vonul fel az élet.”
Esemény zajlik. Az ünnepre összesereglett sokaság, amely nemrég még éltette és királyként fogadta a vélt Messiást, most, az ítélet után a végkifejletet megy látni. Felsorolhatatlanul sokan vannak, megjegyezhetetlenül sokfélék. (Szakértő elemzések mondják, hogy ötszáz különböző figurát festett a flamand mester.)
A tömeget, az „okhlosz”-t Jézus gyakran megszánta, mert „olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok”, etette, gyógyította, tanította őket. Mindeközben találkozásai a különböző emberekkel mindig személyesek, bensőségesek. A sokaság tanítása és az akár négyszemközti beszélgetések nincsenek ellentmondásban egymással: Jézus az egyes embert keresi, szólítja meg, a megszólítottakból pedig közösséget formál. Az elhívás a bibliai történetekben – Ábrahámtól, az első ősatyától kezdve egészen a tanítványok kiválasztásáig – mindig az egyénnek szól. Az Ábrahámnak tett isteni ígéret („nagy néppé teszlek”) az Isten áldását hordozó és hirdető nép elindításának, felnevelésének és megtartásának ajándékát adja („benned áldatnak meg a föld minden nemzetségei”). Megint máshol egyenesen a jézusi áldozatról mint a személyesség kiemelt példájáról olvashatunk; Pál apostol írja a rómaiaknak, hogy a bűn és a halál egy ember által jött be a világba, a bűnbocsánat és az örök élet is egyen, az Isten Fián keresztül valósul meg.