El sem tudja képzelni, mennyi vér tapad egy avokádós pirítóshoz

Fegyveres bandák támadják a farmokat Mexikóban, ahol a drogcsempészet mellett az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet.

„A fiamat tizenhat éves korában rabolták el. Egymillió dollárt követeltek érte, de csak félmilliót tudtam fizetni. Utána engem is elraboltak kétszer” – nyilatkozta a mexikói Michoacán állambeli Tancítaro város közelében avokádót termesztő Chema Flores a BBC helyszínen járt újságírójának. E mondatokból nemcsak arra lehet következtetni, hogy Mexikóban szörnyű a közbiztonság, de az is kiviláglik belőlük, hogy az avokádótermesztők potenciálisan rendelkeznek egymillió dollárral. A drogcsempészet mellett manapság az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet Mexikóban. Az ország évente 2,2 milliárd dollár értékben exportálja a zöldséget – a világ avokádójának 45 százaléka Mexikóban terem –, amely főként az Egyesült Államokban, illetve innen kiindulva az egész nyugati világban, sőt Kínában is soha nem látott divatját éli. Így értelemszerűen az ára is az egekbe tört.

Ebben nemcsak a felfokozott kereslet, de a kaliforniai termesztés visszaesése is szerepet játszott. Részben az újra és újra fellobbanó erdőtüzek miatt Kalifornia avokádótermesztése 44 százalékot esett tavaly óta. A zöldség ára a CNN szerint 125 százalékkal emelkedett egy év alatt, és jelenleg elérheti a 400-500 forintot is darabonként. Az avokádós ételek – például a guacamole – azonban semmit sem veszítettek népszerűségükből. Az ezredforduló előtt született, úgynevezett millenniumi nemzedék körében olyannyira népszerű például az avokádópürés pirítós, hogy egyes ausztrál véleményformálók már generációs összeomlást vizionálnak. Feltűnt nekik ugyanis, hogy a fiatalok úgy költik a pénzüket a tíz-húsz dolláros avokádós szendvicsekre – ahelyett, hogy mondjuk házra gyűjtenének –, mintha nem lenne holnap.

Mexikóban az avokádó azonban nem a hipszterek mindennapi haszontalan fényűzését juttatja a legtöbb ember eszébe, sokkal inkább a szervezett bűnözést, a gyilkosságokat, emberrablásokat és a védelmi pénzeket. Tancítaro a világ avokádótermesztésének központja, a harmincezres lakosság közvetlenül vagy közvetve a növényből él, a város napi avokádótermesztésének értéke meghaladja az 1 millió dollárt. Ennek ára van: a drogkartellek – mintegy melléküzletágként – az elmúlt évtizedben megpróbálták teljesen uralmuk alá vonni a térséget és egész Michoacán államot. Az avokádófarmokat szabályosan megostromolták és elfoglalták az állig felfegyverzett bandák, a helyi rendőrség pedig – már azok a rendőrök, akik nem menekültek el vagy haltak meg – asszisztált a kartellek tevékenységéhez. A maffia a mindent átszövő korrupciót kihasználva egyenesen az állami mezőgazdasági nyilvántartásokból értesült a legjobban kereső avokádófarmerek tevékenységéről, birtokaik elhelyezkedéséről, írja a Newsweek, így kész üzleti tervvel érkeztek, amikor megpróbálták átvenni a birtokokat és elrabolni a leggazdagabb farmerek hozzátartozóit.

2006 és 2015 között 8258 gyilkosság történt az államban, tudósít a The Guardian, és a helyzet nagy általánosságban nem lett jobb azóta sem, az elmúlt évben ölték meg ugyanis a legtöbb embert Michoacán történetében. Tancítaro mégis a törékeny béke szigeteként dacol az őt körülvevő maffiaháborúval. Önkéntesekből álló önvédelmi erőket (autodefensas) állítottak föl, tagjaik – az avokádóból keresett dollármilliók támogatásával – korántsem a szabadnapos apukákból álló polgárőrökhöz hasonlítanak, sokkal inkább a rendőrség terrorelhárító rohamosztagosaihoz, gépfegyverrel, páncéllal, sisakkal, uniformissal. Arrafelé általánosan avokádórendőröknek hívják őket. Emellett maguk az avokádótermesztők is fegyverkeznek, a BBC riportere nem is látott farmert fegyver nélkül, a farmok pedig afféle támaszpontokra hasonlítanak. Bár mind azt mondják, tevékenységük teljesen törvényes, és fegyvertartási engedélyük is van, több mint valószínű, hogy az állam – tehetetlenségét beismerve – egyszerűen szemet huny a milíciák hadviselése felett.

Az utakon sűrűn ellenőrző pontokat állítanak föl, amelyek kezdetben meglehetősen hevenyészettek voltak, sziklákból és homokzsákokból építették őket, de mára vasbeton erődítményekké váltak, szűk lőrésekkel. A milícia katonái golyóálló terepjárókkal járőröznek. Még a szövetségi rendőrségnek sincsenek golyóálló járművei, ezért történhetett meg, hogy néhány éve, amikor a kartell rajtaütött egy rendőrkonvojon, nehézfegyvereikkel tíz rendőrt is megöltek. A helyi haderők látványosan átvették a rendfenntartás és az önvédelem feladatát az államtól. Hiába van Tancítarónak polgármestere, illetve hivatalos önkormányzata, a város legnagyobb hatalommal bíró intézménye egyértelműen az avokádótermesztők tanácsa, amely annak ellenére szerzi be teljesen nyíltan az automata nehézfegyvereket az önvédelmi erők számára, hogy ezek Mexikóban illegálisak.

Az önvédelmi erők katonái személyesen érintettek a bűnbandák és az avokádótermesztők háborújában. Szinte mindannyian mezőgazdasággal foglalkoztak korábban, és így védelmi pénzt fizettek a maffiának. Sokuknak elrabolták, illetve megölték hozzátartozóikat. Mára állításuk szerint nullára csökkent az emberrablások száma. Az önszerveződést persze nem ma kezdték. Már a nagyüzemi avokádótermesztés kezdetén is teljesen függetlenek voltak az államtól. A mai vezetők szülei, felismerve, hogy a hagyományosan termesztett kukoricából és babból csak tengődni tudnak, egészen Izraelig utaztak a hatvanas-hetvenes években, hogy megtanulják az avokádó gondozásának csínját-bínját. Ezután, megint csak függetlenül az államtól, szabványosított termesztési, csomagolási, szállítási és minőségbiztosítási eljárásokat dolgoztak ki, és megbízhatóságuk igazolására rendszeren meghívták a legnagyobb felvevőpiacnak számító Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának inspektorait.

A harmonikus üzleti infrastruktúra 2006-ban – a mexikói drogháború kirobbanásával párhuzamosan – kezdett darabjaira hullani. Ez ösztönözte a legnagyobb avokádótermesztőket arra, hogy magánhadsereget létesítsenek. Ma a legtöbb városi pozitívan értékeli a tevékenységüket, noha sokan suttogják, hogy a farmerekre nehezedő nyomás nem szűnt meg, csak „egyenruhába öltözött”, és a korábban eufemisztikusan védelmi pénznek nevezett sarcot manapság az önvédelmi erők szedik. Ők nehézfegyverzetüket és jól kiépített infrastruktúrájukat adott esetben hajlandók a drogcsempészek rendelkezésére is bocsátani. Ezt pedig teljesen szabadon tehetik. Hiába hoztak pár éve Michoacán államban törvényt kifejezetten a magánhadseregek betiltása végett, Mexikóvárosból még egyetlen szövetségi ügyész sem próbálkozott azzal, hogy bármilyen módon is keresztbe tegyen az avokádórendőröknek.