„A fiamat tizenhat éves korában rabolták el. Egymillió dollárt követeltek érte, de csak félmilliót tudtam fizetni. Utána engem is elraboltak kétszer” – nyilatkozta a mexikói Michoacán állambeli Tancítaro város közelében avokádót termesztő Chema Flores a BBC helyszínen járt újságírójának. E mondatokból nemcsak arra lehet következtetni, hogy Mexikóban szörnyű a közbiztonság, de az is kiviláglik belőlük, hogy az avokádótermesztők potenciálisan rendelkeznek egymillió dollárral. A drogcsempészet mellett manapság az avokádótermesztés a legjövedelmezőbb üzlet Mexikóban. Az ország évente 2,2 milliárd dollár értékben exportálja a zöldséget – a világ avokádójának 45 százaléka Mexikóban terem –, amely főként az Egyesült Államokban, illetve innen kiindulva az egész nyugati világban, sőt Kínában is soha nem látott divatját éli. Így értelemszerűen az ára is az egekbe tört.
Ebben nemcsak a felfokozott kereslet, de a kaliforniai termesztés visszaesése is szerepet játszott. Részben az újra és újra fellobbanó erdőtüzek miatt Kalifornia avokádótermesztése 44 százalékot esett tavaly óta. A zöldség ára a CNN szerint 125 százalékkal emelkedett egy év alatt, és jelenleg elérheti a 400-500 forintot is darabonként. Az avokádós ételek – például a guacamole – azonban semmit sem veszítettek népszerűségükből. Az ezredforduló előtt született, úgynevezett millenniumi nemzedék körében olyannyira népszerű például az avokádópürés pirítós, hogy egyes ausztrál véleményformálók már generációs összeomlást vizionálnak. Feltűnt nekik ugyanis, hogy a fiatalok úgy költik a pénzüket a tíz-húsz dolláros avokádós szendvicsekre – ahelyett, hogy mondjuk házra gyűjtenének –, mintha nem lenne holnap.
Mexikóban az avokádó azonban nem a hipszterek mindennapi haszontalan fényűzését juttatja a legtöbb ember eszébe, sokkal inkább a szervezett bűnözést, a gyilkosságokat, emberrablásokat és a védelmi pénzeket. Tancítaro a világ avokádótermesztésének központja, a harmincezres lakosság közvetlenül vagy közvetve a növényből él, a város napi avokádótermesztésének értéke meghaladja az 1 millió dollárt. Ennek ára van: a drogkartellek – mintegy melléküzletágként – az elmúlt évtizedben megpróbálták teljesen uralmuk alá vonni a térséget és egész Michoacán államot. Az avokádófarmokat szabályosan megostromolták és elfoglalták az állig felfegyverzett bandák, a helyi rendőrség pedig – már azok a rendőrök, akik nem menekültek el vagy haltak meg – asszisztált a kartellek tevékenységéhez. A maffia a mindent átszövő korrupciót kihasználva egyenesen az állami mezőgazdasági nyilvántartásokból értesült a legjobban kereső avokádófarmerek tevékenységéről, birtokaik elhelyezkedéséről, írja a Newsweek, így kész üzleti tervvel érkeztek, amikor megpróbálták átvenni a birtokokat és elrabolni a leggazdagabb farmerek hozzátartozóit.