Néhány éve Kanadában a British Columbia-i Sidneyben jártam hidroplánnézőben. A nemzetközi repülőtér vízi terminálja mellett a parton találtam egy szárazföldi parkolót, ott, a csak úszótalpas hidroplánok között láttam először félbevágott autót.
A hidroplánok lehetnek egy- és kétéltűek, sőt már írtam hároméltű – vízen, szárazföldön és havon – is saját erőből üzemelő repülőgépről. Az egyéltű csak a vízen közlekedik, mint például a vitorlás.
Viszont biztonságosabb a repülőgépet üzemen kívül a szárazföldön tartani. Oda viszont erőből nem tud eljutni, ha csak úszótalppal rendelkezik.
A gépet általában rámpán húzzák ki a vízből. Az olaszországi Comóban korábban olyan szerkezetet láttam, melyet egy kis traktor enged be a vízbe. A hidroplán úszótalpai alá csúsztatják, majd rögzítik rajta a repülőgépet, és a traktor a szerkezet kerekein kihúzza a géppel együtt, és beállítja a parkolóhelyre.
Kanadában e célra inkább a vezetőfülkénél félbevágtak egy elsőkerék-hajtású autót, és az elejéhez hegesztették a fenti szerkezetet. Első látásra mókás volt, hogy a félbevágott autó nem esik orra.
Ma már bánom, hogy nem fényképeztem le a félbevágott autót alaposabban, mert a világ másik oldalán zavart, hogy a nyitott kapun belül, a telepen nem találtam embert.
Az egyéltű úszótalpas hidroplán a szárazföldi parkolóhelyéről mindig ezekkel a szerkezetekkel kerül a vízbe. Ha szárazföldön is üzemelni kell, akkor a kétéltű hidroplánok úszótalpaiba behúzható futóműveket, kerekeket építenek, s a gép szárazföldön és vízen is saját erőből mozgásképes.
De az emberi elme kreativitása határtalan. Soha nem gondoltam volna, hogy az egyéltű hidroplán szárazföldi kifutópályáról is felszállhat. A videón a mutatvány veszélyességét jelzi, hogy a kocsival felgyorsított úszótalpas repülőgépet két tűzoltóautó is követi.
Ha tetszett a cikk, keressék a blogot új Facebook-oldalunkon, ahol naponta frissülnek a hidroplános hírek, de bázisunk továbbra is a Vízirepülés.hu oldal marad. Nemrég jelent meg egy hosszabb írásom Hidroplánok a Dunán és a Balatonon címmel, olvassanak bele abba is!