A huszadik század két találmánya volt a repülőgép és a tengeralattjáró, így nem csoda, hogy az atomkorszak megjelenéséig kombinálták őket. A repülő természetesen hidroplán volt, hiszen az úszótalpak lehetővé tették a felszínre jött tengeralattjáró melletti vizek fel- és leszállópályaként való használatát. Másrészt rejtetten nagy távolságra elvihették a hidroplánt, ami a világbirodalmi helyzetet védte, vagy éppen az arra való törekvést mozdította elő. Egy brit, egy holland és egy japán víz alatti hidroplánhordozót mutatok be.
Az első világháború alatt épített M típusú tengeralattjárókból háromra egy túlnyomásos hangárt építettek a torony elé, ahol hátrahajtható szárnyakkal tárolták a kétszemélyes Parnall Peto hidroplánt. Előtte egy
A hidroplán kilencméteres fesztávú szárnyaival majd’ kétszáz kilométeres sebességgel két órát repülhetett – elég nagy területet volt képes felderíteni. Ezért vitt a pilótán kívül magával megfigyelőt is.
Fokker repülőgépgyár a húszas évek végén a britnél kicsit nagyobb méretű hidroplánt gyártott, ami már ezer kilométeres hatótávolságra volt képes. A szigetvilágban azonban a tengeralattjáró meghosszabbított légi karjának használták ott, ahol nem volt elég mély a víz.
A hidroplán még félig fából épült, és úgy rakták össze darabjaiból a tengeralattjáró előfedélzetén.
Majd kicsit lemerültek, és kiúszott a gép felszállásra. De használták csónak helyett parti kapcsolatra is nagyobb távolságra.
A második világháború előtt a Japán Császári Haditengerészet három hidroplánból álló bombázó köteléket kívánt más földrészeken bevetni. Yamamoto tengernagy ezért építtetett tengeralattjáró repülőgép-hordozókat, magyarán hosszú, vízhatlan hangárt tettek a hajótestre.
Az I-400 osztályú tengeralattjárójuk a hosszáról kapta a nevét.
A hangárban hátrahajtott szárnyakkal egymás mögött három, kifejezetten erre a célra tervezett Aichi Kokuki repülőgépgyár által a háború vége felé gyártott M6A Seiran nevű hidroplánt vihetett magával.
A hidroplánt négy katona hét perc alatt készítette elő a felszállásra, majd egy katapult lőtte ki. A Seiran egy bombázó gép volt, amely több mint ezer kilométer hatótávolságra repülhetett és tízezer méter magasról támadhatott volna.
De a háború előbb véget ért, a képen látható zsákmányolt Seiran hidroplánpéldány pedig Washingtonban, a magyar származású Steven F. Udvar-Hazy által alapított National Air and Space Museumban nézhető meg.
Az atomkorszak elavulttá tette a hidroplánhordozó tengeralattjárókat, mert a fedélzetükön hordozott ballisztikus rakéták és a robotrepülőgépek sokkal távolabbi célpontokat és sokkal nagyobb tűzerővel érhetnek el.
Ha tetszett a cikk, keressék a Vízirepülés.hu című oldalunkat. Nemrég jelent meg egy hosszabb írásom Repülő autók címmel, olvassanak bele abba is!
