Zivatarokra is számíthatunk vasárnap

Délelőtt a keleti országrészben eső és zápor is várható.

MTI
2016. 04. 23. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombat délután nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, éjszaka keleten is beborul az ég. Kezdetben északon és a Dunántúl nyugati részén néhol zápor előfordulhat, majd késő délutántól, estétől nyugat felől egyre nagyobb területen valószínű eső, záporeső, helyenként zivatar. Vasárnap délelőtt a Dunántúlon nyugat felől megszűnik a csapadék, a felhőzet is elvékonyodhat, míg keletebbre további eső, zápor várható, a Tiszántúlon egy-egy zivatar is lehet. Szombaton általában mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar idején lehet szélerősödés. Az éjszaka második felében a szél a Dunántúlon, napközben másutt is északnyugatira, északira fordul, megerősödik, főként a Dunántúlon és északkeleten többfelé viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a Dunántúlon 10 fok körül, keletebbre 11 és 15 fok között várható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.