Esővel érkezik hétfőn az ősz

Csütörtökön 4 fokig is hűlhet.

MTI
2016. 09. 18. 13:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn délen túlnyomóan borult időre lehet számítani. Éjjel nyugaton és délen, napközben északnyugat kivételével többfelé várható csapadék: az ország déli harmadán ismétlődő eső, zápor valószínű, északabbra délutántól szórványosan lehet zápor, zivatar. A reggeli óráktól többfelé megélénkül, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik a szél is. Egy-egy zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12-17, a legmagasabb hőmérséklet délen 17-20, északon 20-24 fok között várható.

Kedden több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Napközben már csak kevés helyen – eleinte délkeleten, majd elszórtan – lehet eső, zápor, de többfelé erős lesz a szél. A leghidegebb órákban 10-15 fok lehet, napközben 16-21 fokig melegszik a levegő.

Szerdán a több-kevesebb napsütés mellett csak néhol lehet kisebb zápor. A minimum-hőmérséklet 6-12 fok között valószínű. A nappali maximumok 15-19 fok körül alakulnak.

Csütörtökön hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de helyenként lehet futó záporeső, s néhol élénk, erős lesz a szél is. A leghidegebb órákban 4-10 fok lehet. Napközben 15-19 fokig melegszik a levegő.

Pénteken többórás napsütés várható, csak néhol lehet kisebb zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-9, a legmagasabb hőmérséklet 17-21 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de helyenként lehet záporeső is. Emellett megélénkül, helyenként megerősödik a szél is. A leghidegebb órákban szombaton 4-11, vasárnap 5-12 fok lehet. Napközben mindkét nap 16-21 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.