Az előrejelzés szerint a nagy területen kialakult köd napközben lassan ritkulni, zsugorodni fog, és mindenütt javulnak majd a látási viszonyok.
A köd veszélye miatt Budapestre, valamint Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A szombati nap folyamán a ködös terület fokozatosan csökkenni fog, és átmenetileg többfelé szakadozottá válik a felhőzet, majd délutántól nyugat felől ismét beborul az ég. Estig legfeljebb néhol lehet gyenge eső, késő estétől várható egyre többfelé csapadék. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között várható, a tartósan borult, párás helyeken marad 10 fok alatt a csúcsérték. Késő estére 5 és 10 fok közé hűl le a levegő.
A rendőrség szombaton arra hívta fel a figyelmet, hogy várhatóan több megyében romlanak a látási viszonyok, így a közlekedés is nagyobb odafigyelést igényel. A Police.hu oldalon azt írják, a köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, a járművezető pedig nem tudhatja, milyen akadályok jelennek meg előtte, és a közvilágítás sem segíti a haladást. Fokozott ködképződéssel számolhatunk folyók közelében, zárt völgyekben, erdős hegyi útszakaszokon is. A rendőrség közlekedőknek szóló tanácsait itt találja.