Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint a csütörtök éjszaka képződő köd kiterjedése kissé zsugorodik, de az Északi-középhegységben, az Észak-Alföldön és a főváros környékén tartósan megmarad. Ugyanakkor a Dunántúlon több órára kisüt a nap. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A délnyugati szél a Dél-Dunántúlon megélénkül, holnap néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos vidékeken 10 és 15, a tartósan borult tájakon 4 és 7 fok között alakul. Késő estére 4–9 fokra hűl le a levegő.
Pénteken az éjszaka képződő köd már az ország nagy részén tartósabban megmarad, de főként a Dunántúlon lehetnek napos körzetek is. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, ködös helyeken 4 és 9, a napos vidékeken 10 és 14 fok között valószínű.
Szombaton eleinte többnyire erősen felhős, ködös idő lesz, majd több helyen felszakadozik a felhőzet, legkésőbb északkeleten, keleten, valamint a főváros térségében. Néhol kisebb eső, szitálás kialakulhat. Késő délutántól, estétől nyugat felől vastagabb felhőzet érkezik fölénk, és északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. Napközben a déli, délkeleti, késő estétől a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél erős, helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, a tartósabban ködös helyeken lesz a hidegebb.
Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délutántól északnyugat felől szakadozik fel a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd egyre kevesebb helyen, főleg délen és keleten valószínű eső, zápor, nyugaton elszórtan hózápor. Az északnyugati szél erős, főként az Észak-Dunántúlon időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.