Havazást hozhat hétvégén a hidegfront

Viharos szél és sok eső is érkezhet.

MN
2017. 12. 06. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy pénteken érkező hidegfrontnak köszönhetően szombaton ismét nagy területen havazhat az országban – írja az Időkép.

Pénteken nyugodt reggelre ébredhetünk, északon, északkeleten lehet többfelé párás, ködös tájakra számítani, itt ködszitálás, a hajnali órákban hószállingózás is előfordulhat, máshol, ha rövid időre is, de előbújik a nap. Előreláthatólag a délutáni órákban azonban északnyugat felől egy mediterrán ciklon és annak hidegfrontja éri el térségünket. Már korábban, napközben is erős, a Dunántúlon viharos erejű délnyugati szélre készülhetünk, mely az esti óráktól északnyugatira fordul. Délutántól beborul az ég, és megérkezik a csapadék is. Hajnalban -3, +4 fok közötti minimumokra számíthatunk, napközben déli, délnyugati maximumokkal, 6-13 fok valószínű. Az enyhe értékeknek köszönhetően esőzéssel indul a csapadékhullás, csak éjszaka válthat át havas esőbe, néhol havazásba.

Szombaton országszerte borongós, csapadékos időjárás lesz jellemző. Nagyrészt havas eső, hó várható, a legfrissebb modellfutások szerint eleinte a Tisza vonaláig, majd a nap második felétől keleten is havazás veszi kezdetét. A legtöbb hó az Északi-középhegységben és a Dunántúli-dombság területén hullhat, itt az 5 centimétert is meghaladhatja a friss hótakaró vastagsága. A front mögött észak felől beáramló hideg levegővel a lehűlés is megkezdődik, -1, +5 fok közötti értékek valószínűek. A többfelé erős északias szelet viharos lökések is kísérhetik.

Vasárnap nyugat felől a nap előrehaladtával mindenütt felszakadozik a felhőzet, de a keleti tájakon még gyenge havazás, hózápor előfordulhat. Szeles marad az idő, élénk, erős nyugatias légmozgásra készülhetünk. Hajnalban -4, 0, majd napközben is mindössze -1, +4 fokos értékekre számíthatunk.

Hétfőn várhatóan ismét szeles idő, eső, havazás jellemzi majd időjárásunkat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.