A következő napokban továbbra is enyhe időjárásra számíthatunk, hétfőn akár 14 fok is lehet. A hét második felére azonban lehűlés jön, és havas eső, hó is előfordulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből.
Hétfőn eleinte közepesen és erősen felhős időszakok és területek váltakoznak, majd késő délután észak felől átmenetileg mindenhol megnövekszik a felhőzet. Éjszaka kezdetben még sok lesz a felhő, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de északkeleten néhol kisebb eső lehet. Délnyugaton, nyugaton helyenként köd képződik. A ködfoltok feloszlása után általában napos idő valószínű, csak északkeleten lesz eleinte még több a felhő, és ott reggel, délelőtt kisebb eső még előfordulhat. Megélénkül, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön időnként meg is erősödik a nyugati, délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire –1 és +4 fok között alakul, de a szelesebb helyeken 5 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.
Kedden szakadozott felhősáv vonul át, többórás napsütés mellett gyengén vagy közepesen felhős égkép lesz a jellemző. Helyenként futó zápor is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.
Szerdán többnyire közepesen felhős lesz az ég, délen várható a több napsütés. Este az északi megyékben gyenge eső is előfordulhat. A déli, délnyugati szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és –4 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között várható.
Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható csapadék: estig eső, estétől azonban előbb a Dunántúlon, majd a főváros tágabb környékén is egyre több helyen átválthat a halmazállapot havas esőre, hóra. A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél is erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
Pénteken a nap első felében borult lesz az ég, de délután nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Eleinte többfelé, majd egyre inkább csak délkeleten várható csapadék: eső, havas eső, hó vegyesen. Az északnyugati szél erős, a Dunántúlon helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.
Szombaton felhős idő várható helyenként záporral, hózáporral. Az északnyugati szél erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és –5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.