Továbbra is egy ciklonrendszer előoldali áramlási rendszerében helyezkedik el a Kárpát-medence, ezért dél felől enyhe, nedves levegő áramlik fölénk, többfelé csapadék kíséretében.
Napközben – az északi országrész kivételével, ahol gyakori eső várható – dél felől rövid időre elvékonyodik, többfelé fel is szakadozik a felhőzet, de záporok továbbra is kialakulhatnak.A délkeleti, keleti szelet sokfelé élénk, főleg az Alföld déli részén néhol erős lökések kísérik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 10, 15 fok között, északkeleten kevéssel 10 fok alatt valószínű. Késő este 6, 10 fok közé hűl a levegő.
A kritériumrendszer szerinti veszélyes időjárási esemény nem várható, így az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést sem adott ki mára.
Kedden még túlnyomóan borult idő várható esővel, záporral, majd nyugat felől lassanként felszakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és már csak helyenként valószínű zápor, majd az időszak második felében hózápor.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 3, 8 fokról -1, -6 fok közé csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet a keddi 7, 12 fokról az időszak második felére -1, +4 fok közé süllyed.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén): 2014. január 18. 7,9 fok, +8,9 fok. 1871 óta az ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 14,8 fok (1983), a legalacsonyabb hőmérséklet: -20,0 fok (1963).