Intenzív, zivataros csapadékrendszer érheti el az országot

Zápor, zivatar, viharos szél – jön a hidegfront.

kn
2014. 08. 23. 15:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, de reggel a Tiszántúlon még borult, esős idő lesz. Napközben mindenhol kisüt több-kevesebb időre a nap, a legtöbb felhő északkeleten lesz, és főleg ott alakulhat ki elszórtan záporeső, egy-egy zivatar. Az északnyugati szél megerősödik, a Kisalföldön és a Bakonyban vasárnap viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között valószínű.

Figyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területén vasárnap éjfélig: kora délutánig a Dunántúlon és a Dél-Alföldön a záporok mellett helyenként már kialakulhat zivatar is. Késő délutántól délnyugat felől egy intenzív, zivataros csapadékrendszer érheti el az országot, ami eleinte a Dél-Dunántúlt, majd az Alföldet érintheti. Ennek hatására helyenként rövid idő alatt 20-50 mm csapadék is hullhat, illetve a zivatarokat viharos (60-70, néhol esetleg 90 km/h feletti) szélrohamok és jégeső kísérheti. Vasárnapra virradó éjszaka az említett csapadékrendszer súlypontjával az ország keleti felére helyeződik. Több helyen hullhat 20 mm feletti csapadék. Vasárnap napközben az Északi-középhegységben, északkeleten még kialakulhat zivatar. Az erős északnyugati szelet a középső és északnyugati országrészben helyenként 60-70 km/h-t elérő lökések kísérhetik.

Először a Dunántúlon, vasárnap az ország nagy részén erős hidegfronti hatásra kell számítani. Ilyenkor legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezik, de erősödnek majd a reumás betegségek, fokozódnak az ízületi fájdalmak. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken hidegfronti helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is, főleg az erős szél miatt.

Az elkövetkező napokban a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte elérheti a magas, illetve – elsősorban az ország déli, illetve keleti részén – helyenként már a nagyon magas szintet. Fokozódik az üröm és a libatopfélék pollenszórása is, virágporuk mennyisége elérheti a közepes, sőt esetenként a magas szintet. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően magas. A kevésbé jelentős allergének közül a kenderfélék virágporának mennyisége a közepes, magas tartományban alakul. A pázsitfüvek, a lórom és az útifű pollenje várhatóan csak alacsony koncentrációban lesz jelen a levegőben. A kültéri allergén gombák koncentrációja jellemzően közepes, de helyenként elérheti a magas, nagyon magas szintet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.