Eddig csak játék volt, rövidesen lecsap az igazi tél

Karácsonyt még tavaszias időjárásban ünnepelhetjük, utána komoly fagyokkal érkezik a tél.

2014. 12. 22. 16:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa északi és keleti részén több középpontú ciklonrendszer helyezkedik el. Hatására a felsorolt területeken többnyire erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső, az északkeleti tájakon havazik. Ugyanakkor Dél-, Délnyugat-Európa fölött magasnyomású zóna található. Területén a hajnali párásság és köd feloszlása után túlnyomóan napos az idő, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi és keleti vidékén többnyire –4 és +5, a középső tájakon pedig 6 és 11 fok között változik. A legmelegebb továbbra is délen és nyugaton van, ahol a kora délutáni órákra 11 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Kedd estig a Kárpát-medence fölé nyugat felől egyre enyhébb, eleinte nedves, majd szárazabb levegő érkezik.

Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, főként északon és keleten várható elszórtan eső. Estétől északnyugat felől csökken a felhőzet, kezdetben északkeleten néhol eső még előfordulhat. Kedden változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű. A nyugatias szél többfelé megerősödik, északkeleten helyenként viharos széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 6 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9 és 14 fok között alakul.

Az alkalmazott kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, de az északkeleti országrész magasabban fekvő vidékein a délnyugati, nyugati szél legerősebb lökései elérhetik a 60 km/h-t.

Napos és felhős időszakok egyaránt lesznek. Szerdán és szombaton inkább a napos, máskor a felhős területek lesznek túlsúlyban. Legfeljebb elszórtan alakulhat ki csapadék, kezdetben eső, zápor, az időszak második felében hózápor formájában.

Jelentős mennyiségű, legalább napi 5 milliméter csapadék az ország területén nem lesz.

 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte többnyire –2 és +4, az időszak végén –7 és –2 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 9-14 fokról –2 és +3 fok közé csökken.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.