Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, több felhőre az Alpokalján, a Kisalföldön, illetve az északi megyékben lehet számítani, és ezeken a területeken a délutáni, esti órákban egy-egy zápor, esetleg zivatar is kialakulhat – közölte az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésére hivatkozva. Éjszaka nagyobbrészt derült lesz az ég, a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében lehet több felhő. Csütörtökön csak kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja néha a napsütést, csapadék nem várható.Szerda és csütörtök napközben, valamint este a Dunántúl északnyugati felén (főként a Kisalföldön, Alpokalján) több helyen viharossá (60-75 km/h) fokozódhat a délnyugati szél az OMSZ közlése szerint. (A Kőszegi- és Soproni-hegység környékén – elsősorban a magasabban fekvő helyeken – 80 km/h-t meghaladó széllökéseket sem lehet kizárni.)Csütörtökön a napi középhőmérséklet több helyen 25 fok körül alakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 30, 35 fok között valószínű.
Viharos széllökések is várhatóak csütörtökön
Csütörtökön harminc és harmincöt fok között várható a legmagasabb nappali hőmérséklet.
2015. 09. 16. 15:26
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!