Első ránézésre nincs itt semmi látnivaló. A Somebody Call 911 új videoklipjében egy srác szakít egy csajjal. Felkapja a gitártokját, és a közepén arcátlanul üvöltő Arsenal-matricával díszített motyójával jár egyet, hogy betérjen a zenekari próbára. A fiúk megpacsizzák a hátát, jól van, skac, itt a helyed!
A csaj persze beállít, és van még egy pillanat, ahonnan vissza lehetne táncolni a kapcsolatba, de inkább Kiderül a klipből, bár enyhén szólva is túllőttem a történetmesélésen. Gyorsan itt tehát a klip, s miután mindenki meglátja a végét, érdemes boncolgatni a miérteket s hogyanokat. Ezt én is meg akarom lépni, szóval, érdemes majd tovább hajtani, no meg, az interjúért, amiben mindezt ki is vesézem a százhalombattai banda gitárosával, Buda Balázzsal. (A négytagú csapatot alkotja még: Győri Attila énekes-gitáros, Száraz László basszusgitáros és Kiss Péter dobos.)
No, ha pedig mindenki rendesen magába itta a képsorokat, akkor itt jön a csattanó. A kulcsátadós jelenet ugyanis szerintem többet sejtet egy szimpla agyőnél. Az a pillanat egy nagyon szép korlenyomat. Napjaink önzésének allegóriája. Sajnos ugyanis annyira el vagyunk telve önmagunkkal, hogy a kapcsolatokban egyre kevésbé tudunk engedni a másiknak. A csodás fogyasztói tömegnyomás hatására lassan etalonnak számító egoista énképbe nem fér bele a kompromisszum, a megértés tudománya.
Ezért talán sokan deresre húznak, de ez fogalmazódott meg bennem a képsorok hatására. Meg az, hogy lassan az első komoly szituban inkább megfutamodnak az emberek a kapcsolatukból, semmint leüljenek megbeszélni, ki, mit, miért s miként. Nyilván könnyebb visszavonulót fújni, mint áttárgyalni a dolgokat.
Ez persze csak egy klipbemutató szubjektív érzés analízis, de úgy vélem, ez ott bujkál a sorok között. Ne várjon senki sült galambot a szájába, ha csak elvenni és követelni tud, adni, engedni meg egy leheletnyit sem ’48-ból. Sajnos.
Mielőtt pedig túlpörgetném a személyes boncolgatást, Balázs szépen megfejti nekünk, akkor, hogy s mint állunk mindezzel!
– A klip egy amolyan klasszikus szakítás szitu, a srác lelép, némi teátrális kulcsjelenet, a vége dráma. Mégis picit azt érzem, az is ott ólálkodik a sorok között, hogy valahogy mintha mindenki egyre önzőbb lenne. Képtelen arra, hogy a húzd meg, ereszd el mentén megértse, tolerálja a másikat. Csak a türelmetlenség, követelőzés megy, ti pedig a zenélést választjátok. Jó irányba kapiskálok?
– Igen, átment az üzenet. Ati írja a dalszövegeinket, mivel ő énekli el, így a leghitelesebb. Az őt foglalkoztató érzésekről, élethelyzetekről írja a szövegeit, amivel mi is azonosulni tudunk. Ezek nem világmegváltó dolgok, csupán érzések, amiket közvetítünk, és rábízzuk a közönségre, kinek, mi jön át belőle.
– Két és fél éve állt össze a banda. Ezek szerint sok vért izzadtatok már? Mennyire élet-halál harc áldozatot hoznotok a zenélésért?
– Alapvetően ez egy „hobbi” zenekar, amit azért komolyabban veszünk egy sima hobbinál, és mindenkinek megvan a maga civil élete a zenekar mellett, de úgy érzem, megtaláltuk az egyensúlyt, hogy egyik világunk se sérüljön. Akadnak persze próbaszegény időszakok is a zenekar életében, amikor nem tudunk annyit próbálni, de amint visszakerülünk a megszokott kerékvágásba, ugyanolyan lelkesedéssel és hatékonysággal folytatjuk a munkát, mint előtte.
– Visszakanyarodva a klipre. Honnan jött ez a szakítós, keserédes szomor összegereblyélése egy zenekari próbátok jelenetével?
– A klip rendezője és operatőrje, Gárdonyi Dani barátunk írta a forgatókönyvet, miután többször meghallgatta a dalt. Nekünk annyi volt a kérésünk, hogy a végeredmény egy történetet elmesélő és egy arculatklip között legyen valahol félúton. Mivel nem vagyunk még ismert zenekar, fontos, hogy arcokat is tudjanak csatolni a zenéhez az emberek, de közben egy történet is kerekedjen belőle. Szóval nagyon ügyesen belefűzte a zenekari próbát is a sztoriba.
– Mennyi idő alatt hoztátok össze az egészet, hogy a végeredmény ez legyen, amit most láthatunk?
– A forgatókönyv megírásáról nem tudok nyilatkozni, de a forgatások egy szombat kora reggeltől késő estig, illetve egy vasárnap délelőtt zajlottak. Nagyon jól szórakoztunk közben, először voltunk ilyen helyzetben, de Ati és a kedvese, Fanni, a főszereplő lány, hamar feloldódott, és profin hozták az operatőri instrukciókat. Nem is gondolná az, aki nincs benne ebben a filmes világban, hogy egy négyperces kisfilmhez 16-18 órát kell forgatni, és egy 4-5 órás anyagból kell összevágni a végeredményt. Ez a munka még körülbelül egy hónapig tartott.
– Ahogy én a dalaitokból leszűrtem, rátok inkább a lendületesebb, pörgősebb, keményebb riffek jellemzőek. Ehhez képest az I Hear You valahogy poposabbnak tűnik, a végén a gitárnak pedig konkrétan már-már szintis beütése van. Honnan jött ez a könnyedebb hangzás?
– Fiatal zenekarként kezdetben még kerestük a stíluson belül is azt az irányvonalat, ami igazán ránk jellemző. Azt tudtuk, hogy gitárcentrikus indie vonalon szeretnénk mozogni. A zenénk sokszínűségét elősegíti, hogy zenekaron belül a zenei ízlések különbözőek. Peti, a dobosunk nagyon sokfajta zenét hallgat és egy dzsesszprodukcióban is részt vesz, Lacus, a basszerosunk igazi HC-metál-arc, és csak Atinak, illetve nekem áll nagyon közel az ízlésünk, ami az indie rock világa. Miután úgy éreztük, hogy kellene még valami plusz, Ati gitárt fogott a mikrofon mellé és kiteljesedett a hangzásunk. Az új dalaink már a kezdeti keményebb riffek és az I Hear You között helyezkednek el, ezzel megtaláltuk az igazi stílusunkat. A visszajelzések nagyon pozitívak, ennek örülünk.
– Bocs, nem bírom ki, főleg, mert kiszúrta a szemem: a klipben többször is főszerepet kap egy, a gitártok matricái között ólálkodó Arsenal-logó. Ki a nagy Ágyúsok rajongó? Legutóbb a The Subways énekes-gitárosa, Billy jött Gunners-mezbe interjúzni. Neki is mondtam (s jót kacagtunk), miért oly zseniális Arsene Wenger, ha 12 éve nem nyert angol bajnokságot az Arsenallal? A 2014-es és 2015-ös FA kupa nem ér! Bajnokság! Az mikor volt?
– Ráhibáztál, én vagyok fanatikus Arsenal-drukker, a hivatalos Arsenal Szurkolói Klub (ASZK) tagjaként. Londonban bejegyzett szurkolói csoportként tartanak számon nagyon sok kiváltsággal, meg ez amúgy is egy örök szerelem. Utoljára a 2004/05-ös szezonban nyertünk bajnokságot, egy csodálatos, 49 meccses veretlenségi sorozat eredményeként. Magam részéről kiállok a Papa (Wenger) mellett még mindig, de már igazán vágyom egy újabb bajnoki címre! Majd jövőre!
– A végére egy kis gyors ütemterv. Hogy alakul majd a tavasz további része s a nyár? Koncertek, fesztiválok, egyéb tervek. Mi várható majd tőletek?
– Tehetségkutatózunk a tavasszal: bejutottunk, továbbjutottunk több ilyen mustrára is, melynek hozományaként akár nagyobb fesztivál fellépési lehetőségekhez is juthatunk; csak rajtunk múlik, meddig jutunk. A legfrissebb, hogy bejutottunk a HardRockCafe Budapest elődöntőjébe. Emellett több fővárosi koncertet is tervezünk az idei évre, legközelebb április 23-án a Dürer Kert nagytermében lépünk fel a BritishMood-os srácok buliján, ahol a banda nagy kedvencének a Foals zenekar énekes-gitárosának a szülinapja előtt tisztelgünk egy pörgős indie-bulival. A nyáron ismét stúdióba vonulunk, három új dalunk megérett a felvételre, lassan összejön egy nagylemeznyi anyag.
Ne feledje senki: május 4-én, szerdán folytatjuk a Titánok az EFOTT-on sorozatunkat. Az ingyenes élő koncertünkön a The Royal Freak Out továbbjutása után ezúttal a The Sophisters, a Watch Me és a The Adolescens pörgeti a láb alá valót a Közgardenben. Érdemes csatlakozni a Facebook-eseményünkhöz, ahol minden hasznos információt megosztunk, és ahol a közönség is beleszólhat, ki menjen zúzni a Velencei-tó partjára.
További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
