– Mennyi idő alatt állt össze a lemez, mennyit izzadtatok vele a stúdióban, mennyit kellett matekolnotok rajta? Egyben vagy sávonként vettétek fel?
Kohári Szabolcs: – A stúdiózás tulajdonképpen egy hétvége alatt megvolt keveréssel, mindennel együtt. Első nap bemelegítésként azt a pár számot vettük fel, amelyet már régebb óta játszunk, majd a második napon belevágtunk a kicsit technikásabbakba is, de ezeket is maximum négyszer kellett felvenni, hogy legyen a felvételek között olyan, amire mind a négyen rábólintottunk. Egyben vettük fel az instrumentális részt, majd utána került rá az ének. A már előbb említett élő hangzás elérése miatt döntöttünk emellett.
– A korongra felkerült hét számnak nagyjából egy hangulati íve van. Ebben mennyi a tudatosság?
Kohári Szabolcs: – Inkább azt mondanám, hogy tudatalattiság van benne. Nem gondolkoztunk rajta sokat, így éreztük legjobbnak a sorrendet.
– Az egységes vonalvezetés ellenére az érződik, mintha lettek volna jobban dédelgetett darabjaitok. Többek között a Psycho Bitch vagy épp a Guardian Angel számokra gondolok. Kinek melyik a szerelemgyereke a számok közül?
Kohári Szabolcs: – A stílusbeli kilengések egyik számról onnan erednek, hogy mind a négyen másfajta zenei irányzatokat szeretünk, és ezek stílusjegyeit próbáljuk egybegyúrni úgy, hogy végül olyan számok szülessenek, amiket bármelyikünk szívesen meghallgatna. No, meg persze még szívesebben játszana! A Psycho Bitchet amúgy egyetlen próba alatt írtuk, amikor Máté másodjára jött le velünk dzsemmelni, és azóta is nagyjából ugyanúgy játsszuk. Egyébként általában a számok írását a dobbal és a gitárral kezdjük. Dzsemmelünk, és ha találunk valamit, ami tetszik, azt addig variáljuk, amíg több olyan téma lesz, amik jól szólnak együtt. Ezt megmutatjuk a többieknek, ők rengeteget tesznek hozzá, formálják ezt az alapot. Ezért nem mondanám, hogy van olyan szám, ami csak egy-két ember munkája, mindannyian hozzáteszünk a végeredményhez.




