– Ahogy megfigyeltem, amolyan mókamesterszerepet is betölt az amúgy is vidám természetű csapatban. Volt arra szükség, hogy mondjuk a fontos futamok előtt oldja a feszültséget?
– Hát azért a versenyek előtt mindenki egy kicsit szigorúbb, és többnyire izgul. Kilenc nap telt el az elődöntő és a döntő között, és a kilenc napnak legalább a felében azon gondolkodtam, mit fogunk csinálni ebben a döntőben. Minden este ezzel feküdtem le, töprengtem, hogy mit, hogyan kéne
– el tudott aludni?
– El, szerencsére nagyon jól aludtam. Fura is volt. Szóval akkortájt azért nem poénkodtam ennyit. Főleg nem a döntő előtt. Fölkeltünk, aztán 10-től 5-ig, amíg ki nem jöttünk ide, nagyon nehéz volt. Nem tud mást csinálni az ember, csak malmozni, és megpróbálni elterelni a figyelmét. De amikor felszabadult vagyok, akkor valóban eleresztek pár poént.
– Tudja, mit takar a 177-es szám?
– Igen, mert rákérdeztem: ez Magyarország olimpiai aranyainak száma most már, és mi szereztük az első télit. Történelmet írtunk, amit amúgy nem tudok fölfogni, hogy mit jelent.
– Mit gondol, kevésbé örülnének, ha mondjuk ezüstérmesek lennének? Merthogy alapjában véve az érem volt a reális cél, nem az arany.
– Hát, biztos. Bár lehet, akkor is így lennénk vele, mint most, hogy: mi van?
