– Meg tudná tippelni, hány ember kezében járt az olimpiai aranyérme a február végi megszerzése óta?
– Nem, de talán sokat elárul, hogy az egyik nap észrevettem, van rajta egy kis karc, máskor pedig valamiféle maszatot kellett róla letörölgetnem. Sok helyen jártunk már, sok helyre vittük az érmeket, az enyém is rengeteg ember kezében megfordult. Amikor kisgyerekek jönnek, a nyakukba akasztom, és úgy csinálunk egy képet. Mindig örülök, ha nekik is örömet tudok szerezni, s remélem, hogy minél többen láthatják, megfoghatják, és érezhetik, mekkora súlya van az egésznek.
– Ha jól hallottam, az olimpiáról hazafelé tartva a reptéren a biztonságiak kedvéért is elő kellett vennie.
– Igen, az átszálláskor becsipogott. Kivettem a dobozt, rám nézett a biztonsági őr, kérdezte, mi ez, mondtam, hogy aranyérem Rendben, válaszolta, s vissza is rakhattam.
– Ő ezek szerint kevésbé érezte át a súlyát. Itthon viszont például új autókat is kapott a válogatott a SEAT-tól, tévéműsorokban szerepelnek. Tart még az euforikus hangulat?
– Abszolút. A minap bementem egy étterembe, ahol
a séf felismert, kijött hátulról, megölelt, megpuszilgatott,
aztán kaptam a ház ajándékaként egy kis desszertet.
– Megnehezítik ezek az örömteli események, hogy arra is fókuszáljanak, min kell még javítani?
– Én rögtön az aranyérem megszerzése után azt nyilatkoztam, hogy ez még csak a kezdet nekünk.
Én nem vagyok még Európa-bajnok, világbajnok, sok minden hiányzik a listámról.
Szerintem nem fog megváltozni az edzésmorálunk, ugyanazt meg fogjuk tenni, amit eddig is, nem hiszem, hogy különbnek kéne éreznem magam emiatt.
– Az mennyire jár a fejében, hogy a fantasztikus váltósiker mellett az egyéni számokban nem zárta jól a szezont?
– Aki egyszer nyert, az nem biztos, hogy mindig nyerni fog. Ezt tudni kell kezelni, és pozitívan kell hozzáállni, mivel a hibákból lehet tanulni. Nem hiszem, hogy emiatt szomorkodnom kéne, ez is csak arra motivál, hogy a jövő feladatait még jobban elvégezzem.
– Nehezítő körülmény lehetett, hogy pont az olimpia előtt kellett beszereznie egy új korcsolyát, amely aztán nem is vált be.
– Igen, csak az első, az 1500 méteres táv futamait teljesítettem abban, aztán újra a régit használtam, azóta abban versenyzek, de a problémát valahogyan orvosolni kéne. A technikusokkal egyeztetve fogjuk kitalálni, hogy mi legyen.
– Kívülről nézve meglepőnek tűnt, hogy annak ellenére, hogy az olimpián minden egyéni távon kizárták, a váltódöntőben mert bátran, keményen előzni.
– Ott valamiért jobban esett, kényelmesebb volt korizni. Felszabadult voltam, nem éreztem azt a szorongást, mint az egyéni számoknál.
– Ezen bizonyára segített a váltódöntő előtt az öltözőben kialakult pozitív, motiváló légkör, amelyet edzőjük, Bánhidi Ákos csillagokat lerántó, szent hangulatként jellemzett, s amelyben az ön hangszórójából szólt a zene.
– Általában az én zeném szokott ilyenkor menni, ekkor 50 Centtől a Ready for War (Háborúra készen) szólt, ami alap nálunk, nagyon buzdító. Arra
már nem is emlékszem, miket mondtunk egymásnak,
de szerintem mindenki a fejéhez kapott az utolsó futam előtt, és próbált arra koncentrálni, hogy a legjobbat hozza ki magából.
– A kimerítő, de a március közepi vb-vel lezáruló szezon után jut idő a pihenésre?
– Igazából tévéről tévére, motivációs beszédről motivációs beszédre járkálunk, majdnem minden nap van elfoglaltságunk, próbálunk mindenhol megjelenni, ahová hívnak. De tervezek elutazni is, régóta szeretnék például eljutni a Bahamákra, ez lehet, hogy most sem jön össze, ám a fiúcsapattal – még kérdéses, hogy hányan – megbeszéltük, körülnézünk Amszterdamban. Az edzéseket június közepén kezdjük újra.
